2024. március 29., péntek
VÍZILABDA

Elhunyt Dömötör Zoltán

Életének 85. évében elhunyt Dömötör Zoltán olimpiai és Európa-bajnok vízilabdázó, Eb-aranyérmes úszó. Dömötör úszóként kezdte pályafutását, és alig 19 évesen, 1954-ben Torinóban tagja volt az Európa-bajnokságot nyerő 4×200-as gyorsúszóváltónak. Csak később pártolt át a vízilabdához, ahol gyorsan a legjobbak sorába emelkedett. Szepesi György tette már életében halhatatlanná örökbecsű felszólításával – Lőj, Dömötör, lőj!” –, és ha nem is lőtt, hanem ejtett, az ő íveléses góljával nyert a szovjetek ellen 5:2-re, és lett aranyérmes az 1964-es tokiói olimpián a pólóválogatott. (Az ötödik góllal lett a magyarok gólaránya jobb a jugoszlávokénál.)

A nemzeti együttesben 116 mérkőzésen játszott, a legkiemelkedőbben a már említett tokiói olimpián, amikor az aranyérmet bebiztosító gólját is szerezte. Előtte Rómában, utána pedig Mexikóvárosban volt tagja a bronzéremig jutó magyar együttesnek, miként helyet kapott a Budapesten 1958-ban, majd Lipcsében 1962-ben Európa-bajnok válogatottban is. Az Olimpiai Bajnokok Klubjának 2004-től 2012-ig volt elnöke.