2024. április 18., csütörtök

Meg kell kérdezni a külhoni magyarokat

Menczer: A magyar külpolitika a magyar érdeket képviseli

A magyar külpolitika középpontjában mindig a magyar érdek áll – szögezte le a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára a magyar diplomácia napja alkalmából a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott konferencián csütörtökön.

Menczer Tamás elmondta: a külhoni magyarokra úgy tekintünk, mint akik két országot összekötnek, nem szétválasztanak.

„Azt feltételezzük, és abban bízunk, ha vannak közös, határokon átívelő, bizalomerősítő sikereink szomszédainkkal, idővel az érzékenyebb kérdéseket is meg tudjuk nyitni” – mondta Menczer Tamás.

A külhoni magyarok sokkal jobb helyzetben vannak most, mint öt évvel ezelőtt, de sok feladat áll még előttünk – közölte.

Menczer Tamás, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára

Menczer Tamás, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára

Kifejtette: Szerbia példaértékűen bánik a határon túli magyar közösségekkel, Szlovákiával pedig „minden idők legjobb kapcsolatát ápoljuk”, és bizonyos kisebbségi kérdésekben is sikerült előre lépni, az ukrán–magyar relációban rendkívül fontos lenne egy legfelsőbb szintű találkozó.

A magyar kormány nem engedi el a kárpátaljai magyarok kezét, és nem fogja geopolitikai játszmák oltárán feláldozni a közösséget – hangsúlyozta az államtitkár.

A gazdasági megerősítés is fontos ahhoz, hogy a külhoni magyarok a szülőföldjükön tudjanak maradni, a kormány 2016-ban indított programjának köszönhetően 44 882 pályázatot tudott támogatni összességében 121,9 milliárd forint értékben. A támogatás nyomán 228 milliárd forintnyi beruházás jött létre. Jelenleg 13 415 pályázat áll elbírálás alatt, 35,8 milliárd forint értékben – ismertette az adatokat az államtitkár.

Meg kell kérdezni a külhoni magyarokat arról, hogy mi a jó nekik. „Mi megkérdezzük őket, soha nem hozunk fontos döntést anélkül, hogy egyeztetnénk a határon túli magyar közösségekkel” – fogalmazott Menczer Tamás.

Az államtitkár kitért arra is, hogy ők sem számítottak arra, hogy lesz olyan magyar párt, amely szomszédos országban zajló kampány során a magyar jelölttel szemben kampányol. A múlt héten Budapesten tárgyaltak a külhoni magyar pártok vezetői, és elmondták: látva a Momentum magyarellenes akcióját, elárulva érzik magukat. A Momentum és szövetségeseik meg akarják tanítani a külhoni magyarokat nem magyar jelöltre szavazni. A történelmi tapasztalat azonban nem azt mutatja, hogy egy nem magyar nemzetiségű jelölt jobban képviseli a magyar érdekeket, mint egy magyar jelölt – mondta Menczer Tamás. Leszögezte: az, amit a Momentum, és minden őket támogató párt csinál, elfogadhatatlan és undorító, „émelyeg a gyomrom, ha rá gondolok.”

Itt nemcsak a külhoni magyar pártokról van szó, azokat a tömegeket is elárulják, akik a pártok mögött állnak – hangsúlyozta az államtitkár. Amikor a Momentum arról ír, hogy NATO-csapatok kényszerítsenek ki bizonyos általuk kívánt rendet Magyarországon, akkor a legrosszabb kommunista hagyományokat követi. A Momentum egy ronda lila lufi, amiben semmi tartalom nincs, csak a legrosszabb, kommunista, szabaddemokrata és gyurcsányista hagyományokat képviselik – mondta az államtitkár.