2024. március 29., péntek

Szerbia oroszbarát marad

Az államfő nem érti, miért kémkedik a moszkvai hírszerzés
Fotó: Beta

Fotó: Beta

Szerbia nem fog eltávolodni Oroszországtól a kémbotrány miatt, ezt erősítette meg a közvéleményhez intézett beszédében az ügy kapcsán tegnap este Aleksandar Vučić államfő. Meglepőnek nevezte ugyan, hogy Oroszország efféle tevékenységet folytat, hiszen Szerbia egyetlen nemzetközi szervezetben sem szavazott soha az orosz érdekek ellen, s a két államot szoros barátság fűzi egymáshoz, így, mint mondta, egyetlen kérdése maradt: miért? Mint ismeretes, a Biztonsági-tájékoztatási Ügynökség (BIA) szerdán erősítette meg annak a videofelvételnek a hitelességét, amely megörökíti a pillanatot, amikor Georgij Kleban orosz titkos ügynök Z. K., a szerbiai katonaság nyugalmazott alezredesének pénzt ad át. A férfiak tavaly decemberben Zimonyban, egy parkolóban találkoztak, a naplementét követően kicserélték az egymásnál lévő műanyag-, illetve papírtáskákat. A találkozót végig felvételezte egy ismeretlen személy, sőt, a szerb ügynök gépkocsijában is volt kamera, így derült ki, hogy az orosz ügynöktől kapott táskában található borítékban pénz volt. Vučić az eset kapcsán közölte, arról a hazai hírszerzés is tudott, dokumentálták az esetet, bár a megfigyelési pont távolsága miatt nem készítettek videofelvételt, a nyilvánosság elé került képsorok tehát egy megtörtént esetet örökítenek meg, de nem szerbiai forrásból származnak. A köztársasági elnök szavai szerint Z. K.-t a szerbiai hírszerzés már 2012 óta figyeli, mert kapcsolata volt a horvát kémelhárítással is. Az államfő utalt arra, hogy Szerbia évek óta sok külföldi hírszerző ügynökség figyelmének a középpontjában áll.

A megtörtént eset megerősítette az országot abban az elhatározásában, hogy a jövőben az eddiginél is erősebben harcoljon katonai semlegességéért. Ez a történet is azt bizonyítja, hogy az országnak saját útját kell járnia, nem szabad, hogy bármelyik katonai szövetségtől is függjön, állapította meg.

A Nemzetbiztonsági Tanács ülését követően elhangzott államfői nyilatkozat kapcsán az elemzők többsége véleményének adott hangot, hogy várható a helyzet elcsendesedése, s hogy Szerbia a történtekre nem tekint ellenséges cselekedetként. Vučić a sajtótájékoztatón maga is elmondta, hogy a kémelhárítási tevékenységet Szerbia sokkal magasabb szintre emelte az elmúlt években, így gyors intézkedésekre most e konkrét esetet illetően nincs szükség.