2024. március 29., péntek

A fogkefe a legjobb segédeszköz

Dr. Matijevics Illés fogorvos tartott előadást a Bajnát helyi közösségben

Szerda este hasznos fog- és szájápolási tudnivalókról hangzott el előadás a Bajnát helyi közösség épületében. Az egybegyűlt közönséget dr. Halasi Szabolcs, a Vajdasági Magyar Szövetség szabadkai Bajnát és Harcosok Sorakozója helyi szervezetének elnöke köszöntötte. Elmondta, hogy az elmúlt hónapban történelmi előadásokat tartottak a helyi közösségben, ebben a hónapban pedig az egészségről és az egészséges életmódról hangoznak el hasznos ismeretek.

Dr. Matijevics Illés a helyes fogmosás technikáját mutatja (Fotó: Patyi Szilárd)

Dr. Matijevics Illés a helyes fogmosás technikáját mutatja (Fotó: Patyi Szilárd)

A köszöntő után dr. Matijevics Illés fogorvos tartott előadást. Elmondta, hogy a szájüregben 32 fog található, a szájflórát pedig körülbelül 300–350 baktériumfajta alkotja. A szájflóra minden embernél egyedi, ezért a szájproblémákra is különböző megoldásokat kell alkalmazni. A fogorvos a rendszeres fogmosás és a gyakori fogászati vizsgálatok fontosságára hívta fel a figyelmet. A legfontosabb fogápolási segédeszköznek a fogkefét nevezte, azonban rámutatott arra, hogy egy ember fogmosással is a fogazatának csak 70 százalékát tudja megmosni, mert a szájnak vannak olyan rejtett zugai, amelyet képtelenek elérni. Hozzátette azonban, hogy a fogmosás kiegészül a száj öntisztulási mechanizmusával, főleg a nyál jótékony hatásának köszönhetően. Így pedig megőrizhető a fogak egészsége. A fogkrémek közül szerinte a fluortartalmú készítmények a leghatékonyabbak, mert a fluor az egyetlen kémiai elem, amely öli a szuvasodást képző baktériumokat. A nagy tömésekkel, fogkoronákkal és műfogakkal rendelkezőknek pedig a fogmosás mellett a szájzuhany használatát is tanácsolta. A rendszeres fogmosás gyakori fogászati vizsgálattal kell, hogy párosuljon. Matijevics Illés szerint fogászati ellenőrzésre félévente el kell járni.

Az előadás után a közönség soraiból több kérdést is feltettek az előadónak. A kérdésekre válaszolva Matijevics Illés többek között elmondta, hogy a naponta kétszeri, reggeli és esti fogmosást elegendőnek tartja, és arra figyelmeztetett, hogy az esti fogmosás után már semmit ne fogyasszunk, legfeljebb vizet igyunk. A rendszeres fogmosás mellett a szájvíz használatát is ajánlotta. A hagyományos és az elektromos fogkefe közül a szakember inkább a hagyományos fogkefét tartja hasznosabbnak. Rámutatott arra, hogy az elektromos fogkefét eredetileg azoknak a mozgássérülteknek fejlesztették ki, akik nem tudtak megfelelően fogat mosni. A szódabikarbóna használatától viszont óvta a hallgatóságot, mert a szódabikarbóna felsérti a fogzománcot.

A következő előadásra a Bajnát helyi közösség épületében szerdán 18 órakor kerül sor, amikor is dr. Varga Dániel a leggyakoribb vajdasági betegségekről fog részletesen beszélni az érdeklődőknek.