2024. március 29., péntek

Az építőipar a legproblémásabb

A polgárok számára a közbeszerzések egyet jelentenek a korrupcióval

Szerbiában az ajánlattevők nem bíznak a rendszerben, a közbeszerzési szerződések megkötését és követését nem ellenőrzik, és az illetékes intézmények szelektíven alkalmazzák az előírásokat – állítja a Szerbiai Ajánlattevők Üzleti Egyesülete, amelynek a szakemberei nemrégiben az Óbecsei Ifjúsági Szervezet szervezésében Óbecsén tartottak továbbképzést ebben a témában.

Az Állami Számvevőszék (DRI) egy évre vonatkozó adatai szerint csaknem 3,18 milliárd dinár az értéke azoknak a közbeszerzéseknek, amelyeknél szabálytalanságokat észleltek, a Közbeszerzési Igazgatóság legújabb jelentése szerint 2019 első felében átlagosan csupán 2,2 ajánlat érkezett közbeszerzésenként, ami kevesebb, mint a környező országokban. Az új Közbeszerzési Törvény 2020 nyarán lép majd hatályba, és jelentős változásokat hoz. Megemelkednek például a közbeszerzési eljárásra kötelező értékek, így nem kell majd közbeszerzési eljárás egymillió dinár alatti javak és szolgáltatások, valamint három millió dinár alatti munkálatok beszerzésére.

– Nagy gond jelenleg, hogy nincs megfelelő belső és külső ellenőrzése a megkötött szerződéseknek, de az is, hogy sok helyen nincsenek képzett beszerzési szakemberek. Az országos kutatásunk eredménye azt mutatja, hogy azért is jelentkeznek kevesen a pályázatokra, mert a cégek bizalmatlanok a rendszerrel szemben, és rosszak a tapasztalataik. A szokatlanul alacsony ajánlati árak is problémát jelentenek. A megrendelőt semmi sem kötelezi arra, hogy a pályázótól magyarázatot kérjen: hogyan kerülhet a kiajánlott áru vagy szolgáltatás egy dinárba?! Ez azért nagy gond, mert az ajánlatok értékelésekor a legalacsonyabb árat, és nem a gazdaságilag legkedvezőbb ajánlatot nézik – ez utóbbi végül igen sokba is kerülhet – állítja Jovana Predojević, az egyesület munkatársa. Kutatásaik szerint a legtöbb gond az építőiparban van, ahol a fiktív cégek nyomott árai, a feketén alkalmazott munkaerő és más törvényszegések miatt nincs tisztességes versenyhelyzet.

„A közbeszerzési eljárások során különösen könnyű korrumpálódni. A szerbiai polgárok zöménél a korrupció az első asszociáció, ha közbeszerzésekről van szó” – áll a Szerbiai Ajánlattevők Üzleti Egyesületének egyik közleményében.

A közbeszerzési eljárások során történt hivatali visszaélések, csalások és hűtlen kezelések miatt 2019-ben több letartóztatás is történt. A kragujevaci Műszaki Iskola igazgatójának és az Energetika Kft. munkatársainak a letartóztatása után letartóztatták a kragujevaci Klinikai Központ vezetőit és további 9 közvetítőt is, akik részt vettek az egészségügyi eszközök és felszerelések eladásában – őket azzal gyanúsítják, hogy hivatali helyzetükkel visszaélve a közbeszerzési eljárások során törvénytelen módon tettek szert 26 millió dináros vagyoni haszonra. Közbeszerzéssel kapcsolatos visszaélések miatt nem csak Kragujevacon voltak letartóztatások az idén, Nišben a parkolási szolgáltatás két munkatársát és az Építésügyi Igazgatóság egyik alkalmazottját vezették elő, akik törvénytelen módon juttatták előnyhöz az egyik általuk favorizált ajánlattevőt.

– Biztató, hogy előrelépés történt a közbeszerzésekben tapasztalt korrupció visszaszorításában. Azt reméljük, hogy a felelősöket megfelelő módon meg is büntetik. Aki tudomást szerez korrupcióról, feljelentést kell hogy tegyen az illetékes szerveknél. A helyzet nem annyira rossz, mint azt sokan hiszik, és a megoldást az jelenti, hogy minél több ajánlattevő minél több pályázaton vegyen részt – szögezte le Jovana Predojević.