2024. március 29., péntek

Vízszennyezésről a községi képviselő-testületben is

Szenttamáson a minap megtartották a községi képviselő-testület 37. ülését. Az előző ülés jegyzőkönyvének elfogadását követően a képviselők vita nélkül elfogadták a község területén áthaladó első- és másodrendű utak útvonaláról szóló határozatot, a 2020-tól 2023-ig terjedő időszakra vonatkozó községi építkezési terület szabályozásának programját, majd elfogadásra került azon határozat bővítésére tett javaslat, mely szerint a község tulajdonában lévő lakóépületeket használatra adják a Szenttamási Szociális Központnak.

Határozatot hoztak a községi területrendezési terv módosításáról, elfogadták a községi tuladonban lévő ingatlanok rendezési, bérbeadási és eladására vonatkozó szabályzat módosítását, elfogadásra került továbbá a Szociális Központ, a Sport-, Üdültetési és Rekreációs Központ statútumának módosításáról szóló határozat, valamint új határozat született a község területén ideiglenesen bevezetett városi közlekedésről.

Az ülés végén a képviselők több kérdést is intéztek az illetékesekhez. A Szerbiai Szocialista Párt helyi szervezetének elnöke, Zoran Mladenović képviselő a Vajdaság Vizei Közvállalattól szeretne választ kapni arra, hogy pontosan ki vagy mi okozta az elmúlt napokban a DTD-csatornán és a Krivaja folyón történt nagy méretű szennyeződést, amelynek következtében több tonna hal pusztult el, és csaknem az egész élővilág megsemmisült.

− Mert hogy nagyméretű szennyezés történt, ahhoz semmilyen kétség sem fér – mondta.

Nestor Golubski, a községi képviselő-testület alelnöke a csatorna partján lévő három móló sorsa felől érdeklődött. Mint mondta, egyet a turiai helyi közösség kölcsönkért, kettőt viszont áthelyeztek a csatorna túloldalára, az egykori hotel épületéhez. Konkrétan az érdekelte, hogy ki döntött az áthelyezésről és minek alapján.