2024. április 16., kedd

Holnap kezdődik a Desiré!

Néhány előadásra még korlátozott számban kaphatók jegyek

A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Desiré Central Station nemzetközi kortárs regionális színházi fesztiválja holnap kezdődik. Ahogyan azt Urbán Andrástól, a KDSZ igazgatójától megtudhattuk, már az utolsó simításoknál tartanak:

– Az előkészületekkel, a szervezéssel nagyon jól állunk, a szerződések aláírva és most már főleg a helyszínekkel foglalkozunk. Izgalmas pillanatok ezek. Érkeznek a díszletek a színházba, és a résztevők is izgatottak, készülnek az utazásra, és már nagyon várják a találkozást a szabadkai közönséggel. A nézők érdeklődése idén hihetetlenül nagy volt, a jegyfoglalások megkezdődtek, mielőtt meghirdettük volna a programot. Néhány előadásra korlátozott számban még kaphatók jegyek. A közönség figyelmébe ajánlom a Dolap című török produkciót, amelyre 26-án, kedden 19 órától a Jadran színpadon kerül sor. Az előadásban két táncost és egy hűtőszekrényt láthatunk. Ez egy szellemes és nagyon elmés produkció, amelyet már régóta játszanak, világszerte húsz éve nyűgözi le a nézőket. A nagy érdeklődésre való tekintettel a magyarkanizsai Regionális Kreatív Műhely 27-én szerdán, a Jadran színpadon 22.30-tól is játssza az Éjidő című előadást, amelyet Pilinszky János művei alapján Mezei Kinga rendezett. Egy valódi színházi poézist láthat majd a közönség. Ez egy új előadásnak számít, még nem sokszor volt színpadon. Nem is könnyű játszani, egy különleges produkcióról van szó, specifikus díszlettel. Ez volt egyben Mezei Kinga doktori munkája. Érdemes megnézni. Néhány jegy kapható még a Bitolai Nemzeti Színház, Igor Vuk Torbica rendezésében készült, Bakkhánsnők című előadására, amelyet 28-án csütörtökön 19 órától a Jadran színpadon láthatnak a nézők. Macedónia egyik legjobb társulatáról van szó, Igor Vuk Torbica pedig az egyik legkiemelkedőbb és legkeresettebb fiatal rendező. A Desiré utolsó napján a Tartuffe című előadását is megtekinthetik az érdeklődők. Ugyanígy kapható még néhány jegy Boris Nikitin szerzői projektumára, a Szlovén Ifjúsági Színház A dolgok ellentéte című produkciójára, amelyet 29-én pénteken 19 órától játszanak a Jadran színpadon. Idén két koncert is lesz és ezekre is kaphatók még jegyek. Ugyancsak 29-én, pénteken 21.30-kor, a KDSZ-ben Funktasztikus lép fel, autentikus, lázadó, magyar rap produkcióval, a belépőjegy 300 dinár. Utána, 23 órától a belgrádi Marčelo i Napetaši ad koncertet, a jegy ára 400 dinár. Az említett előadásokra tehát még foglalhatók jegyek bármelyik elérhetőségünkön, a 065/543-3203-as telefonszámon és a ticket@desirefestival.eu címen is. Amelyik előadásokra viszont már elkeltek a jegyek, azok felől is bátran érdeklődhetnek a nézők, mert előfordulhat, hogy néhány hely váratlanul felszabadul. Mindenképpen azon vagyunk, hogy helyet biztosítsunk a közönségünknek. A Desiré idején vasárnaptól a Kortárs Galériában mindennap látható lesz Nagy József kuriózumnak számító performance-a is, és megnyílik az ehhez kapcsolódó fotókiállítás is. A megközelítőleg félórás előadás korlátozott számú nézőt fogad be, erre külön kell jegyet foglalni – fejtette ki Urbán András.

Az idei Desirén számos kísérőprogramra is sor kerül.

– Az első Szlancsik Árpád Herz című kiállításának a megnyitója volt a Kortárs Galériában. Ez 28-ig tekinthető meg. Szombaton 16 órától megemlékezünk a leghűségesebb nézőről, Josip Tikvickiről. A Lifka Sándor Art moziban levetítik Tolnai Szabolcs A romlás virágai című kisfilmjét, amelyben Tikvicki bácsi is megjelent. Aznap Tolnai Szabolcs Tikvicki bácsiról készült felvételei is láthatóak lesznek a produkciók kezdése előtt az előcsarnokban. A Desiré folyamán egyebek közt Mezei Kingával beszélgetünk, sor kerül Milan Mađarev könyvének a bemutatójára, a Bitef Színház pedig egy kiállítással egybekötött performance-szal érkezik. Minden este az előadások után kötetlen barátkozásra invitáljuk a közönséget a Moreno kávézóba, a záróbuli pedig 30-án a KDSZ-ben lesz, ahol egy budapesti rockabilly zenekar lép majd fel. Erre a közönségünknek nem kell külön jegyet váltani – hallottuk Urbán Andrástól.