2024. március 28., csütörtök

Kezdődik a Desiré fesztivál Szabadkán

Szombat este Urbán András rendező M.I.R.A. című előadásával kezdődik az idei Desiré Central Station kortárs nemzetközi színházi fesztivál Szabadkán, amely november 30-ig tizenöt előadással és két koncerttel várja a közönséget.

A régió egyik legizgalmasabb színházi fesztiválja az idén a Right here right now (Itt és most) alcímet viseli. Urbán András főszervező elmondta: az alcím pont a színházra vonatkozik, hiszen az a jelen idő művészete, "itt és most történik, aki itt van, itt van, aki nincs, az nincs".
A szabadkai színházi rendezvényre Szerbiából, Magyarországról, Szlovéniából, Franciaországból, Horvátországból, Törökországból, Romániából, Észak-Macedóniából és Montenegróból érkeznek színészek, rendezők és társulatok.
A repertoáron három magyar nyelvű előadás szerepel. A budapesti Hodworks Délibáb című, humortól sem mentes előadásában hat táncos keresi a helyét a világban.
A Tünet Együttes A tünetegyüttes - reality a pincében című produkciójában Szabó Réka rendező a társulatának történetét mutatja be, ugyanakkor a független színházak sorsát kutatja.
A magyarkanizsai Regionális Kreatív Műhely Éjidő című darabját is láthatja a közönség, amelyet Pilinszky János művei alapján Mezei Kinga rendezett.
Az esti produkciók mellett közönségtalálkozókon, kötetlen beszélgetéseken és kritikai szemináriumon is részt vehetnek a nézők, valamint fotókiállításon mutatják be a fesztivál tíz évét.
A Desiré Central Station fesztivált először 2009-ben rendezték meg, nevét a szervező színház névadója, Kosztolányi Dezső becenevéről kapta.