2024. április 19., péntek
MOHOLI ÁLTALÁNOS ISKOLA

Multifunkcionális nyomtató

A moholi Novak Radonić Általános Iskola 150 000 forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Bethlen Gábor Alapkezelő által, a Szekeres László Alapítvány közreműködésével meghirdetett pályázaton, amely a Szerbiában élő magyar közösség támogatására irányult.

A moholi iskola a pályázati támogatásból egy multifunkcionális Epson L6170 típusú színes nyomtatót vásárolt, amelyet augusztus óta már használnak az intézményben nyomtatásra, másolásra, szkennelésre. Fehér Mária iskolakönyvtáros elmondta, hogy az anyaországi támogatásra A színesebb korszerű oktatásért című pályázattal jelentkeztek, mivel az iskola pedagógusainak és szakmunkatársainknak számos olyan feladatot kell megoldaniuk, amelyek megvalósításához szükséges egy többfunkciós nyomtató, amivel lehet másolni, szkennelni és színesben nyomtatni. Kiemelte, hogy az intézményben rengeteg olyan dokumentum van, amit maguk is el tudnak készíteni a színes nyomtatóval, köztük meghívókat, az évkönyvet, az iskolaprogramot, a köszönőleveleket és a diplomákat, de korábban mindezt kénytelenek voltak nyomdában kinyomtatni, ami mindig külön költséget jelentett az iskolának.