2024. március 29., péntek

José Mourinho a Tottenham új vezetőedzője

A Tottenham Hotspur labdarúgócsapata José Mourinhót nevezte ki vezetőedzőnek, mindössze pár órával azt követően, hogy megvált Mauricio Pochettinótól.

A londoni klub szerda reggel jelentette be az 56 éves portugál érkezését, akivel a 2022/23-as szezon végéig szóló szerződést kötöttek.
Daniel Levy klubelnök közölte: Mourinho a sportág egyik legsikeresebb edzője, aki rengeteg tapasztalattal rendelkezik.
"Óriási stratéga és képes motiválni a csapatát. Minden klubnál sikereket ért el, amelyeket edzett. Hiszünk abban, hogy képes energiát és hitet hozni az öltözőbe" - nyilatkozta.
Mourinho korábban már két angol klubnál dolgozott: előbb a Chelsea-nél két részletben, majd legutóbb a Manchester Unitednél, ahonnan tavaly decemberében kellett távoznia.
Elődje, a 47 éves argentin Mauricio Pochettino 2014 nyarától irányította a Tottenhamet, amely vezetésével az angol élvonal egyik meghatározó csapatává vált, bár a most zajló idényben 12 fordulót követően csak a 14. helyen áll a Premier League tabelláján. A londoni együttesnek Pochettinóval sem sikerült ugyan trófeát nyernie, de idén tavasszal története során először a Bajnokok Ligájában döntőt játszhatott, ahol a Liverpoollal szemben maradt alul.