2024. március 28., csütörtök

Vajdasági középületek felújítását támogatja az EBRD

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) küldöttsége tett látogatást tegnap a tartományi kormány székházában, és a kormány képviselőivel folytatott zárt ajtók mögötti tárgyalásokat. Hargitai Zsuzsanna, az EBRD nyugat-balkáni igazgatója vezette a küldöttséget, amely néhány hónap után ismét tárgyalóasztalhoz ült a tartományi kormány alelnökével és munkatársaival. Elmondása szerint két témában folytak a megbeszélések, az egyik az elavult tartományi középületek energiatakarékosságának megoldása, a másik pedig az öntözési rendszerek kiépítésének támogatása volt.

– A megbeszélésen sikerült megállapodni mintegy nyolcvan középület energiatakarékos felújításáról, erről már elkészültek a tanulmányok, és remélhetőleg a jövő év második felében elkezdődik a kivitelezés. A projekt célja elsősorban az, hogy az ott élők és dolgozók jól érezzék magukat, valamint a takarékosság. Erre a befektetésre mintegy 13 millió eurót irányoztunk elő, beleértve egy félmillió eurós, vissza nem térítendő támogatást is – mondta Hargitai.

Tárgyalóasztalnál a tartományi kormány és a fejlesztési bank képviselői (Fotó: Ótos András)

Tárgyalóasztalnál a tartományi kormány és a fejlesztési bank képviselői (Fotó: Ótos András)

Az öntözőrendszerek kiépítésével kapcsolatban pedig elmondta, hogy a szerb kormánnyal együtt egy 30 millió eurós hitelkeret megvalósításán munkálkodnak, amely még nem kerül felhasználásra Vajdaság területén. Emellett kiemelte, hogy jó ütemben halad a bácsgyulafalvi öntözőrendszer kiépítése, valamint folyamatban van a Fruška gora-i akkumulációs tavak és a mezőgazdasági földek villamosításával kapcsolatos tanulmányok megvalósítása is.

Đorđe Miličević, a tartományi kormány alelnöke fogadta a delegációt. Kiemelte, hogy az utóbbi időben nagyfokú volt az EBRD-vel való együttműködés.

– A projekt első fázisában háromezer vajdasági középületből mintegy nyolcvan kerül felújításra. Az elkészült tanulmányok szerint a projekt megvalósítása esetén a megtakarítás 60 százalék körüli lenne az eddigi költségekhez képest, melyekkel a világítást és a fűtést fedezték. A szén-dioxid kibocsátása is csökkenne, mivel ezeknek az épületeknek a fűtésére főként szenet és fűtőolajat használnak. Mind a háromezer középület energiatakarékos felújítása óriási megtakarítást hozhat az államnak, ugyanakkor a kivitelezés több évig is eltarthat – jelentette ki Miličević.

Hozzátette, hogy a csatornahálózatok és vízgazdálkodási rendszerek fejlesztése is ugyanilyen fontos, s szintén nagy befektetést igényel. Jelenleg Vajdaságban a megművelhető földterületek csupán 4-5 százalékán van kiépítve az öntözőrendszer, ami nem elegendő. A jövőben ezt az arányt igyekeznek növelni, ugyanis ezt megköveteli a klímaváltozás, ugyanakkor Szerbia és vele együtt Vajdaság mezőgazdasága is egyre modernebbé fog válni.