2024. március 29., péntek

Tinis találkozások

Nemzedékeket összekötő rendezvénnyé nőtte ki magát a Tini Ifjúsági Énekes Vetélkedő

A vajdasági magyar énekesek fesztiválját idén huszonnyolcadik alkalommal szervezte meg a Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület. Szombat este a találkozások színhelyévé változott a temerini sportcsarnok: immár nem csak a versenyzők vallhatták magukat „tiniseknek”, de a zsűritagok és a sztárvendég is a fesztivál felfedezettjei voltak.

A díjazottak (Ótos András felvétele)

A díjazottak (Ótos András felvétele)

A régió legjelentősebb könnyűzenei megmérettetésére idén Vajdaság 11 helységéből érkeztek versenyzők. A világot jelentő deszkákon huszonketten méretették meg magukat. Az ifjak korukat meghazudtoló módon mutatkoztak be a nagyérdeműnek, és bebizonyították, hogy érdekes színfoltjai lehetnek a magyar könnyűzenei életnek.

A fiatalok teljesítményét négytagú szakzsűri bírálta el, akik közül Kovács Anikó énekes, Szerda Árpád előadóművész és Kurczinák Kiss Szilvia logopédus a fesztivál történetének meghatározó egyéniségeiként ülhettek a bírák székébe. A korábbi versenyzőkből zsűritagokká fejlődött szakemberek külön méltányolták, hogy az ifjú tehetségek már saját szerzeményekkel is beneveztek a vetélkedőre. Erős Ervin, a zsűri elnöke szerint műfajilag is sokszínű volt a felhozatal.

– A régi táncdaloktól kezdve a pop- és rockzenén keresztül a rapig szinte mindent hallhattunk a döntőben. Külön öröm számunkra, hogy szem- és fültanúi lehetünk egy nemzedékváltásnak. A döntősök közül ugyanis tizenhatan a tini kategóriában versenyeztek, kilencen pedig még csak 12–13 évesek. A versenyre 11 újonc is benevezett – részletezte a zsűritag.

Fotó:Ótos András

Fotó:Ótos András

A szakemberek döntése szerint a tini kategória legjobbjának a temerini Erős Henrietta bizonyult, aki négy éve folyamatosan szerepel a vetélkedő színpadán. A második helyet viszont az egyik legfiatalabb versenyző, Sípos Réka érdemelte ki: a temerini lány előadása nyerte el a közönség tetszését is, így ő két díjjal is gazdagodott. A 12–17 évesek korosztályának harmadik helyezettje a tordai Fehér Barnabás lett, aki a dél-bánáti településről érkező lelkes csapat tagjaként állhatott dobogóra.

Az ifjúsági kategóriában hat kiváló produkciót mutattak be a tehetségek. A 18–28 évesek között harmadik helyen végzett a tornyosi Kovács Kristóf, a második díjat viszont a temerini Gusztony Endre tudhatta magáénak. A fesztivál győztese idén Cservenák Marianna lett: a topolyai énekes immár második alkalommal állhatott a képzeletbeli dobogó legfelső fokára, két évvel ezelőtt ugyanis a tini korosztály legjobbjaként tüntették ki.

A versenyzők a zsűritagok mellett még egy „régi tinissel” is találkozhattak. A rendezvény sztárvendége Dér Henrietta volt, aki pályafutásának első sikerét Temerinben élte meg. Húsz évvel ezelőtt ugyanis az első helyezés mellett a közönségdíjat is elnyerte a csantavéri származású énekesnő. A „tinis találkozások” azonban itt sem értek véget: a nemzetközileg is elismert előadó öleléssel köszöntötte Pongó Lajost, aki két évtizeddel ezelőtt is ugyanazt tette, amit most: a háttérből kísérte és igazgatta a felfedezettek útját.