2024. április 18., csütörtök

Séta a történelem útjain

II. Rákóczi Ferenc témájában mérték össze tudásukat a honismereti verseny résztvevői

Az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesületének szervezésében szombaton 24. alkalommal szervezték meg a hagyományos Kárpát-medencei honismereti versenyt, amelynek idei témája II. Rákóczi Ferenc élete és tevékenysége volt. A rendezvénynek a korábbi több mint tíz évhez hasonlóan idén is a szabadkai Széchenyi István Általános Iskola adott otthont. Nemcsak szerbiai, hanem magyarországi, romániai és horvátországi diákok is összemérték tudásukat. A rendezvényt az Emberi Erőforrások Minisztériuma, továbbá a Magyar Nemzeti Tanács és a Bácsország honismereti szemle támogatásával szervezték meg.

Csőke Márta, a Majsai Úti Általános Iskola történelemtanárának, a szervezőbizottság elnökének elmondása szerint a honismereti vetélkedő témája minden évben valamilyen évfordulóhoz fűződik, és mint az ismeretes, idén van a 315. évfordulója II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemmé való megválasztásának.

Húsz csapat vett részt a megmérettetésen (Peseveszki Evelyn felvétele)

Húsz csapat vett részt a megmérettetésen (Peseveszki Evelyn felvétele)

– A versenyre 20 csapat jelentkezett, 13 általános iskolás és 7 középiskolás csapat. Az általános iskolások Szabadkáról, Csantavérről, Magyarkanizsáról, Bácsfeketehegyről, Bácskertesről és Szenttamásról, valamint Mórahalomról, Hódmezővásárhelyről és Eszékről érkeztek. A középiskolások kategóriájában Szabadkáról a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium és a Svetozar Marković Gimnázium, továbbá a topolyai Mezőgazdasági Középiskola és a Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Iskola, a magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont diákjai, valamint egy temesvári csapat jelentkezett.

Az általános iskolás diákok csapatai négytagúak, a középiskolásoké pedig háromtagúak – taglalta Csőke Márta, aki köszöntőbeszédében kiemelte: a történelem az a tantárgy, amely a legkifejezettebben befolyásolja az egyén értékrendszerének a kialakulását. Mint hozzátette, a kisebbségben élő nemzetek megmaradása elsősorban önazonosságuk és hagyományaik megőrzésének, illetve azok továbbadásának a függvényében áll.

A csapatok pályamunkákkal – kétoldalas tematikus esszé – készültek, ezt elektronikus formában már korábban eljuttatták az egyesületnek. A helyszínen villámkérdésekre kellett válaszolniuk a diákoknak, majd a verseny harmadik részében az általános iskolások tematikus plakátot, a középiskolások pedig Powerpoint prezentációt mutattak be. A negyedik részben kreatív, művészetekhez, elsősorban zenéhez és irodalomhoz, kapcsolódó feladatokat végeztek el a diákok. 

Az általános iskolásokat elbíráló zsűri elnöke Csőke Márta volt, tagjai pedig Baráth Gábor Gergely, a szabadkai Ivan Sarić Műszaki Iskola történelemtanára, valamint dr. Kaposi József, a honismereti verseny fővédnöke, egyetemi docens, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Pedagógiai Tanszékéről, míg a középiskolás kategóriában dr. Mészáros Zoltán, a Szabadkai Történelmi Levéltár főlevéltárosa volt a zsűri elnöke, tagja pedig Weiss Rudolf, a Széchenyi István Általános Iskola történelemtanára.

A verseny résztvevői önmagukat építve egy közösség részévé váltak, emelte ki a rendezvény ünnepélyes megnyitóján Kaposi József , Weiss Vesna, a Széchenyi István Általános Iskola igazgatója pedig II. Rákóczi Ferenc a magyarság szabadsága kivívásában betöltött szerepét méltatta köszöntőjében.

Általános iskolás kategóriában az első helyezést a mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola csapata nyerte el, második helyen a szabadkai Széchenyi István Általános Iskola csapata végzett, míg harmadikon a magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola diákjai. A középiskolás kategóriában első és második helyen a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium csapatai végeztek, a harmadik helyezést pedig a szabadkai Svetozar Marković Gimnázium csapata érdemelte ki. Minden résztvevő hazavihette a Bácsország tematikus különkiadását, a legjobbak pedig könyvjutalomban részesültek. Csőke Mártától azt is megtudtuk, hogy mindemellett a tervek szerint tavasszal egy kassai jutalomkirándulással is kedveskednek majd a szervezők a legkiemelkedőbb eredményt felmutató diákoknak.