2024. április 18., csütörtök

A kínaiakban a remény

Új elképzelés született az Újvidék–Nagybecskerek–Belgrád autóútról

Nagybecskereken évtizedek óta vita tárgya, hogy miért nem épül ki jobb közúti közlekedés Újvidék, illetve Belgrád felé. Ugyanis a két város irányába egyre intenzívebb a forgalom és nem ritkák a balesetek sem. A legnagyobb bánáti város valamikor szóba került az Újvidéket és Temesvárt összekötő autóút terve kapcsán, de aztán a Belgrád–Versec–Temesvár irányvonal került terítékre, ami háttérbe szorította azzal a Béga menti várost. Most egy újabb elképzelést jelentett be Zorana Mihajlović, a köztársasági kormány alelnöke, építésügyi, közlekedési és infrastruktúraügyi miniszter. Szerinte ugyanis egy kínai társaság közreműködésével lenne esély a Nagybecskerek és Belgrád közötti, valamint a Nagybecskereket Újvidékkel összekötő autóút megépítésére.

A miniszter ezt a kijelentést a Meng Jennel, a kínai Shandong Hayspeed társaság igazgató bizottságának alelnökével folytatott megbeszélése után tette. A tárgyalás témája pedig az új projekteken való együttműködés folytatása volt. Ugyanis, mint elhangzott, a Miloš fejedelemre keresztelt autópálya sikeres megépítése után az együttműködésnek lesz folytatása. A miniszter kabinetjének a közleményében semmi közelebbit nem mondanak a leendő együttműködésről, csak annyit, hogy a két útvonal megépítésének előkészületeit majd egy munkacsoportra bízzák.
Mint ismeretes, a nagybecskereki ipari övezetben folyamatban van a kínai Shandong Linglong Tyre Co. Ltd. cég leendő gumiabroncsgyárának az építése. A bejelentés szerint a termelést 2021-ben kezdik, és a kapacitás teljes beüzemeltetése 2025-re várható. Közben nemrég még egy kínai beruházóval, kötött szerződést a nagybecskereki önkormányzat. A leendő új gyár a gumigyártásban használatos műkaucsuk előállításával foglalkozik.