2024. március 29., péntek
EB-SELEJTEZŐK

Vasárnapig él a remény

A három pont megvan, de az ukránok ellen jobb játékra lesz szükség (Fotó: Beta)

A három pont megvan, de az ukránok ellen jobb játékra lesz szükség (Fotó: Beta)

Szerbia teljesítette a kötelező feladatot Luxemburg ellen, és megőrizte továbbjutási esélyeit az Eb-selejtezők utolsó meccsére fordulva. Ljubiša Tumbaković legénysége Belgrádban Mitrović első félidei duplájával (11., 43.) és Radonjić góljával (70.) 3:2-re verte az apró nyugat-európai országot, úgy, hogy az utolsó negyed órában még a győzelemért is izgulhattak, hiszen előbb Rodrigues szépített 2:1-re (54.), Turpel pedig a 75. percben állította be a későbbi végeredményt. A mutatott játék minőségével egyáltalán nem lehetett elégedett a szövetségi kapitány. „Megvolt a lehetőségünk rá, hogy nyugodt befejezése legyen a meccsnek, ám mi kiengedtünk, és megkérdőjeleződött a győzelmünk” – fogalmazott az edző.

A csoport másik mérkőzésén Portugália 6:0-val ütötte ki a sreghajtó Litvániát. Cristiano Ronaldo az első félidőben duplázott, a második félidő elején Pizzi, Paciencia és Bruno Silva tíz perc alatt 5:0-ra növelte a vezetést, majd 65. percben már Ronaldo ünnepelhette mesterhármasát.

Vasárnap 15 órakor Szerbia–Ukrajna és Luxemburg–Portugália lesz műsoron. Ha a szerbek nyernek, Ronaldóék pedig pontokat vesztenek, nagy meglepetésre a Sasok jutnak tovább az éllovas ukránok mögött. Ha Portugália érvényesíti a papírformát, a szerb–ukrán meccsnek nem lesz különösebb jelentősége.

U17-ES VB

Amerikai bajnok lesz

A házigazda Brazília és Mexikó jutott az U17-es vb fináléjába. A brazilok látványos fordítás után, a félidőben meglévő két gólos hátrányból győztek Franciaország ellen, amely már a 13. percben 2:0-ra vezetett (Muinga 7., Mbuku 13.). A hazai szurkolókat először Kaio Jorge örvendeztette meg a 62. percben, negyed órával később pedig Gabriel Veron egalizált (76.). A teljes eufóriát Lazaro hozta el a 89. percben. A másik ágon is az amerikai kontinens diadalmaskodott Európa felett, hiába vezetett Hollandia Mexikó ellen (Regeer, 74.). Alvarez egyenlített (79.), a tizenegyespárbajban pedig a „tulipánok” hibáztak többet. A holland–francia bronzmeccset vasárnap 19, a brazil–mexikói finálét 23 órakor játsszák.