2024. április 18., csütörtök

Tüzet nyitott társaira

Tüzet nyitott társaira egy orosz középiskolás tegnap a kínai határ mellett fekvő Blagovescsenszk városában, az 1500 tanulót számláló építőipari és épületgépészeti szakközépiskolában. Egy társát megölte, másik hármat megsebesített, majd végzett magával.

A 19 éves tanuló reggel késett az órára, emiatt kiküldték a teremből. Azután kezdett el lövöldözni a kabátja alól előhúzott fegyverrel, hogy rászóltak, amiért a folyosón rágyújtott. Az épületbe behatoló rendőrök megsebesítették, majd egy előadóterembe szorították. Ott a tinédzser maga ellen fordította Izs–81-es típusú karabélyát.

Iskolai fegyveres támadások a közelmúltban többször is történtek Oroszországban. A legvéresebb tavaly októberben történt az Oroszország által Ukrajnától elcsatolt Krím-félszigeten, Kercs város műszaki szakiskolájában egy 18 éves tanuló húsz embert (15 diákot és öt felnőttet) lőtt agyon, majd magával is végzett. A támadó egy házi készítésű, srapnellel megtöltött robbanószerkezetet is működésbe hozott. A lövöldözés és a detonáció következtében több mint félszázan sebesültek meg. A tanulónak személyes indítékai voltak.