2024. április 20., szombat

Módosította gazdasági előrejelzését a szerbiai nemzeti bank

A szerbiai nemzeti bank (NBS) az eddig becsült 3,5 százalékról 3,6 százalékra emelte a 2019-es szerb gazdasági növekedés várt mértékét novemberi jelentésében  - közölte a belgrádi sajtó pénteken.

Tavaly 4,4 százalékos volt a bruttó hazai termék (GDP) növekedése, míg 2020-ra 4 százalékos növekedést prognosztizál a nemzeti bank.
2019 harmadik negyedévében 4,7 százalékkal bővült a szerb gazdaság, ennek tükrében pedig a NBS úgy döntött, módosítja az idei évre vonatkozó becsült gazdasági növekedést.
A harmadik negyedéves adatok a befektetések megnövekedett számának és mértékének köszönhetők - közölte a központi bank. A közvetlen külföldi befektetések 2,9 milliárd eurót tettek ki az első kilenc hónapban, az év végéig pedig ez a szám a NBS becslése szerint eléri a 3,5 milliárd eurót.