2024. április 19., péntek

Vigyázzatok ma jól, amikor beszéltek!

Pedagógusok számára szervez képzést a VMVE – Neves hazai és anyaországi szakemberek foglalkoznak a résztvevőkkel

A Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének szervezésében szombaton egész napos képzésen vehetnek részt a pedagógusok.

Hajvert Ákos (Lakatos János felvétele)

Hajvert Ákos (Lakatos János felvétele)

A képzés 9 órakor kezdődik a bácsfeketehegyi Kultúrotthonban. A versmondó egyesület hosszabb kihagyás után most szervez először ilyen jellegű képzést – számolt be lapunknak Hajvert Ákos, az egyesület elnöke.

– Az egyesületnek voltak hasonló jellegű képzései korábban is, viszont az elmúlt évek nem a pedagógusok képzéséről szóltak, hanem inkább a tehetséggondozásról, a gyerekekről, a műhelymunkákról, a táborokról és a találkozókról. Viszont most alkalmunk nyílt pályázni a tartományi oktatási titkárságnál, és támogatja a képzésünket. Ennek nagyon örülünk, mert így helyben meg tudtuk szervezni a programunkat. Az is fontos tényező, hogy a Vajdasági Magyar Művelődési Intézettel közösen szervezzük ezt a képzést. Ez egyben azt is előrevetíti, hogy a mostani egy hosszabb képzéssorozatnak az első állomása lesz. Ez azt jelenti, hogy az intézet segítségével a következő évben/években más helyszíneken is szervezünk hasonló jellegű képzéseket – számolt be az elnök.

Neves hazai és magyarországi szakemberek foglalkoznak majd a pedagógusokkal a versmondó egyesület mostani képzésén, amelynek jelmondata: Vigyázzatok ma jól, amikor beszéltek!, és három szegmensből fog állni – mondta el Hajvert.

– Az egyik szegmens az önálló vagy individuális versfelkészítés, erről Molnár Krekity Olga fog előadást tartani. Az iskolai szerkesztett műsorok témakörében dr. Mezei Kinga lesz a segítségünkre. A harmadik szegmens a drámapedagógiához kapcsolódik, drámajátékok és más típusú pedagógiai megközelítések a versfelkészítés kapcsán. Erről Komáromi Sándor drámapedagógus tart előadást, aki Veszprémből érkezik hozzánk. Ezeken a szegmenseken keresztül próbálunk valami kerek egészet adni a pedagógusoknak – tudtuk meg az elnöktől, aki arról is szólt, hogy a mostani egy olyan alapozó képzés lesz, amelyre a későbbiekben lehet építkezni.

A VMVE képzése fakultatív jellegű, ezért a szervezők elsősorban olyan tanárok részvételére számítanak, akiknek valóban fontos ez a témakör, és motiváltak. Szerdával bezárólag húsz pedagógus jelezte részvételét a képzésen, a létszám viszont 30 főben van maximalizálva – mondta el Hajvert – épp ezért szinte az utolsó pillanatig számítanak jelentkezőkre, és nagyon nagy szeretettel várnak minden érdeklődőt.

A pedagógusképzés teljesen ingyenes a résztvevők számára, emellett a szervezők reprezentatív ebédet is biztosítanak számukra. A program a tartományi oktatási titkárság támogatásával valósul meg, a Vajdasági Magyar Versmondó Egyesület és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet szervezésében.