2024. március 29., péntek
World Robot Olympiad – Győr

Legórobot a Bolyai farkasaitól

Miután szeptemberben korcsoportjukban megnyerték a World Robot Olympiad nemzetközi robotprogramozó verseny szerbiai döntőjét, a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium csapata, a LEGOfarkasok kijutott a Győrben november 8. és 10. között megrendezett világdöntőre. A versenyen részt vevő elsős és másodikos informatika szakos diákok mentora, Kőrösi Gábor elmondta, hogy Papp Máté, Pálfi Áron és Szobonya Dávid szinte csak az utolsó pillanatban kezdhette meg a fölkészülést, mégsem vallottak kudarcot:

– Minden ország már januárban megkapja a szükséges eszközöket, és elindul a verseny, a csapatok elkezdenek készülni. Mi és a többi szerbiai csapat eszközök híján csak szeptemberben kapcsolódtunk be. Tehát míg mások hónapokon át készülnek egy májusi országos döntőre, majd ismét hónapokat szánnak a világdöntőre való felkészülésre, addig Szerbiában három hetünk volt felkészülni az országos döntőre, majd ismét néhány hetünk a világdöntőre. Ráadásul az eszközök darabszáma sem stimmelt, félig lógó lábú robottal kellett végigmenni a pályán. A magyarországiak hét éve járnak a versenyre, van, aki már tíz éve vesz részt hasonló megmérettetéseken. Mögülünk ez a nagy tapasztalat még hiányzik. Ahhoz képest, hogy most kapcsolódtunk be a versenybe, és hogy milyen rövid idő állt rendelkezésünkre a felkészüléshez, a gyerekek nagyon jól helytálltak. Saját kategóriájukban 89 versenyző közül a 69.-ek lettek, és a horgosi általános iskolás csapat is hasonlóan szép eredményt ért el. Ez azért volt lehetséges, mert a gyerekek készítették a robotot, ők írták a kódot, nem pedig mások csinálták helyettük.

Áron a versenyről elmondta, hogy egy előre meghatározott pályához kellett robotot építeniük:

– Előre megkaptuk a feladatokat, amiket a robotnak el kellett végeznie. Ehhez először meg kellett építeni a robotot, utána pedig beprogramozni. Először megépítettük a robotot, aztán teszteltük, hogy képes-e mozgatni az elemeket. Ezután kezdtük el a programozást. Bármilyen programnyelvet lehetett használni. Mi az országos bajnokságon teljes mértékben LEGO grafikust használtunk, a világbajnokságon pedig már elkezdtünk átállni a Pythonra, mert ez jobban kezelhető. Dávid ehhez jól ért, én ezt még csak tanulni fogom. Először a legkönnyebbnek vélt feladattal kezdtük, és így haladtunk az egyre nehezebbek felé. Volt a versenyen egy meglepetésfeladat is, amiért pluszpont járt. Mielőtt elkezdődött a verseny, tehettünk próbaköröket a robottal, ami azért volt jó, mert láttuk, hogy szükség van-e módosításra. Nagyon sok volt a reflektor, ezért át kellett írnunk az érzékelők bizonyos adatait és egyéb apróságokat a kódban.

Mint az a versenyről készült videókon jól látszik, a pálya maga egy várostérképre hasonlít. Utak és különböző színnel jelölt területek között kellett egyik helyről a másikra menni, különböző alkatrészeket a megfelelő helyre vinni. Kőrösi Gábor elmondta, a lényeg az volt, hogy a diákok elkészítsenek egy olyan robotot, ami képes ezeket a feladatokat jól és gyorsan elvégezni:

– A legtöbb pontot az kapta, aki tökéletesen oldotta meg a feladatot a legrövidebb idő alatt. A szabály az, hogy nem a tanár készíti el a robotot, és nem ő írja a programot, ezért én mentorként irányítottam őket. Ez majdnem olyan, mint egy fociedzés közben a kispadról bekiabálni a pályára, hogy mit csináljanak a játékosok, de a labdát már nekik kell rúgni. Vannak olyan csapatok, ahol nem a diákok készítik el se a robotot, se a programot. Ezért a verseny kezdetén a robotot szétszedik, és a zsűri előtt újra össze kell rakniuk. Ezért van a meglepetésszabály is: ha nem a gyerekek dolgoztak, és nem értik, mit kellene módosítani a kódon, akkor az itt kiderül. Itt hatalmas pontokat lehet bukni.

A diákok azt is elmondták, hogy nagyon jó élményeket szereztek a verseny alatt, és mindenképpen szeretnének legközelebb is részt venni rajta. Áron hangsúlyozta, hogy sok emberrel megismerkedett a világ különböző tájairól, és hogy a felkészülést nemcsak élvezte, de tanult is belőle. Máténak is nagyon tetszett a verseny:

– Azzal foglalkozok, ami tetszik. Legóztam régebben is, de nekem csak a sima kocka alakú elemből van sok, és nagyon örülök, hogy ezt is kipróbálhattam. Máskor is szeretnék részt venni a versenyen.