2024. március 29., péntek

Jó az eredmény, de jobb is lehetne

Bemutatták a Külföldi Befektetők Tanácsának idei Fehér könyvét

Belgrádban tegnap mutatták be a Külföldi Befektetők Tanácsának 2019. évi Fehér könyvét, melyből az derül ki, hogy az idén Szerbiának az ajánlások 41 százalékát sikerült teljesítenie. Ana Brnabić kormányfő azt mondta, hogy 2011 óta, amióta mérik, hogy a kormány milyen arányban alkalmazza a külországi befektetők testületének ajánlásait, ez a legjobb eredmény.

– Elégedettek vagyunk ugyan, de nem vagyunk boldogok, továbbra sem kielégítő az eredmény, tudom, hogy többet is fel tudunk mutatni – mondta a miniszterelnök. Közölte, hogy a kormányban munkacsoportot alakítottak azzal a feladattal, hogy gyorsítsa fel a Fehér könyv ajánlásainak a gyakorlatba való beépítését, és ennek köszönhetően dinamikusabbak lettek a reformok, állandósult a kommunikáció a vállalatokkal.

– Jövőre még jobb lesz az eredmény, időközben ugyanis a kormány újabb törvényjavaslatokat terjesztett a parlament elé – közölte Brnabić, hozzátéve, hogy a cél a bűvös, 50 százalékos teljesítés elérése.

– Minden jó gazdasági eredmény a 2014-ben bevezetett reformoknak köszönhető, és valójában nem más, mint a szerb kormánynak, a Külföldi Befektetők Tanácsának és a gazdálkodóknak a közös sikere. Ha nem alakult volna ki ilyen párbeszéd a gazdasági tényezőkkel, a Tanács tagjaival, a vállalatokkal, társulásokkal, akkor Szerbia Kormánya sem tudná pontosan és hatékonyan azonosítani az üzleti környezet javításához szükséges teendőket – állapította meg Brnabić.