2024. április 19., péntek

A jubiláló pedagógusokat köszöntötték

A zentai Művelődési Házban az idén is közösen ünnepeltek a községbeli oktatási intézmények dolgozói

A zentai Művelődési Házban pénteken este köszöntötték az oktatásban tevékenykedő munkatársakat, kiemelten azokat, akik tíz, húsz, harminc és harmincöt éve dolgoznak ezen a területen.

A zentai oktatásban dolgozó, jubiláló kollégák (Gergely Árpád felvétele)

A zentai oktatásban dolgozó, jubiláló kollégák (Gergely Árpád felvétele)

Az ünnepségen a község óvodájának, általános és középiskoláinak a dolgozói egyaránt jelen voltak, és őket Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere köszöntötte. Ünnepi beszédében arra mutatott rá, hogy a pedagógusok az év minden napján tesznek azért, hogy tudásukat átadják a következő generációknak, majd hozzátette, ezen a napon rájuk irányul a figyelem és megköszönik nekik ezt a rendkívül fontos tevékenységet.

–A család mellett a pedagógusok szerepe nélkülözhetetlen a rájuk bízott gyermekek, fiatalok nevelésében, és ez egyben óriási feleősséggel is jár. Önök persze jól tudják ezt, hiszen minden tanítási napon, minden iskolai órán, sőt még a pihenés, a szünidők időszakában is szembesülnek ennek a megállapításnak az igazságával. Az önkormányzat vezetőjeként és szülőként is átérzem ezeknek a mondatoknak a súlyát és fontosságát. Önkormányzatunk egyik legfontosabb feladatának tartjuk, hogy községünk gyermekeinek és fiataljainak, illetve mindazoknak a tanulóknak is, akik más községekből iratkoznak a középfokú oktatási intézményeinkbe, biztosítsuk a sokszínű, magas színvonalú, korunk kihívásaira válaszokat adó, piacképes oktatást, és azokat a körülményeket, amelyek a huszonegyedik század követelményeinek megfelelően mindezt elősegítik. Ez azonban a pedagógusok hivatástudata nélkül nem sikerülhet – mondta a polgármester.

A műsor folytatásában a Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola diákjainak alkalmi összeállítása következett, majd az intézmények igazgatói átadták kollégáiknak azokat az okleveleket, amelyekkel megköszönték nekik tíz-, húsz-, harminc- és harmincöt éves áldásos munkájukat.

A pedagógusnapi ünnepség kiváló hangulatban eltelt állófogadással ért véget.