2024. április 20., szombat

Felelősek vagyunk hagyományainkért

Népzenei találkozót tartottak Tornyoson

Szombaton este szinte teljesen megtelt a tornyosi Ady Endre Művelődési Egyesület székházának színházterme, mivel sokat voltak kíváncsiak, illetve annyi vendégfellépő érkezett a kultúrkör hagyományos népzenei találkozójára. Az összejövetelre Magyarországról is érkeztek vendégcsoportok, s a házigazdákon kívül a környező települések népzenei csoportjai is bemutatkoztak. Tóth Ugyonka Frigyes az est kapcsán elmondta, hogy a találkozónak egyfajta összetartó ereje van, s minden évben újabb fellépőknek igyekszenek bemutatkozási lehetőséget biztosítani.

Fotó:Horváth Zsolt

Fotó:Horváth Zsolt

A rendezvényen az egybegyűlteket Verebes Krnács Erika, a Magyar Nemzeti Tanács tagja köszöntötte, s beszédében többek között kiemelte, hogy minden alkalmat meg kell ragadni az ünneplésre és az együttlétre, mert a közösség mindenki életében nagyon jelentős. Nagyon fontosak a családunk, a barátaink és az a közösség, amelyhez tartozunk. Ugyanakkor felelősek vagyunk nemcsak egymásért, hanem a hagyományainkért is, hogy ezeket megtartsuk és utódainknak továbbadjuk – jegyezte meg.

A tornyosi egyesület hivatalosan 1980-ban alakult meg, s azóta megszakítás nélkül tevékenykedik. Az elmúlt évtizedekben számos kapcsolatot alakítottak ki a Kárpát-medence egész területén működő, hasonló tevékenységgel foglalkozó egyesületekkel. Tóth Ugyonka Frigyes az idei évet összegezve elmondta, hogy ez az esztendő is igencsak bő termésű volt számukra. A szombati rendezvényen kívül még egy nagyobb találkozót szerveztek, s mintegy negyven fellépésük volt, nemcsak tartományunkban, hanem külföldön is. Az egyesület védnöksége alatt egy tamburazenekar is tevékenykedik asszonykórussal, valamint az alsós diákokból álló Csiribiri tánccsoport, a felsősökből és középiskolásokból álló Szarkaláb tánccsoport, egy hagyományőrző, és egy gasztronómiai csoport is tevékenykedik.

A művelődési egyesület vezetője elmondta azt is, hogy a nagymértékű elvándorlással a falu is szembesült, s ezért a közeljövőben nehezen tudják megoldani az utánpótlás kérdését. Az egyesület ezenkívül minden évben pályázik székházának fenntartásáért. A Magyar Nemzeti Tanács támogatásának köszönhetően bemeszelték az épület hátsó részének egyik folyosóját, a Bethlen Gábor Alap segítségével negyven széket vásároltak, a szombati rendezvényt pedig a Tartományi Oktatási és Kisebbségügyi Titkárság támogatásával szervezték meg, de a zentai önkormányzat is finanszírozza őket. Ezenkívül a Csoóri Sándor Programon keresztül két-két népviseleti ruhát is beszereztek a gyermekcsoportok számára, valamint hozzájárultak a hangtechnika és a fénytechnika kérdéseinek megoldásához is.