ROMÁNIAI ELNÖKVÁLASZTÁS

Alkalmatlanok versengése

A kisebbségi jogok biztosítása terén sem Iohannis, sem Dăncilă nem ígér semmit

Ambrus Attila

2019. november 12., 12:38

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Két teljességgel alkalmatlan jelölt jutott a romániai államfőválasztás második fordulójába. A liberális Klaus Werner Iohannis, jelenlegi elnök és  Viorica Vasilica Dăncilă, szociáldemokrata exkormányfő.

Így az erdélyi magyarok hátradőlhetnek: bármi lesz is november 24-én, függetlenül attól, hogy szavazunk-e vagy sem, függetlenül attól, hogy kire szavazunk, nekünk jobb nem lesz. Igaz, rosszabb sem. Nem, mert a kisebbségi jogok biztosítása terén sem Iohannis, sem  Dăncilă nem ígér semmit.

Klaus Iohannis (Fotó: Beta/AP)

Klaus Iohannis (Fotó: Beta/AP)

Klaus Werner Iohannisra tömegesen szavaztak öt évvel ezelőtt az erdélyi magyarok, akiknek nem tűnt gyanúsnak még az sem, hogy a szebeni fizika tanár a német Johannisról a románosabb Iohannisra változtatta nevét. Mára már mindenki tapasztalhatta, az államfő úgy félt a legkisebb gesztust is megtenni a magyarok felé, mint ördög a tömjénfüsttől. Tőle tehát nincs mit várni.

Dăncilă ígért, ugyan miniszterelnöksége alatt, de semmi sem teljesült ígéreteiből. Így rá sem számíthatunk.

A kétfordulós elnökválasztás izgalmai az erdélyi magyarok számára véget értek vasárnap. Mindenki lenyugodhat. Azok is, akik az erdélyi magyarság erejének felmutatását remélték, s azok az erdélyi magyarok is, akik azt várták, hogy nagyot bukik az RMDSZ, és nem éri el a 3 százalékot sem jelöltje. Az RMDSZ ellendrukkereinek kórusához csatlakozott a Renew Europe Európai Parlamenti csoport is. Kis hijján múlt, hogy a magyarországi Momentum elnöke, Fekete Győr András kolozsvári korteshadjáratán el nem énekelte a Mentsétek Meg Románia párt jelöltjének, Dan Barnanak a támogatására az Új Internacionálét.

Az erdélyi magyarok vasárnap többen szavaztak az RMDSZ jelöltjére, Kelemen Hunorra, mint bármikor amióta a parlamenti választásoktól függetlenül tartott elnökválasztáson. A Romániában szavazó választók 4,13 százaléka támogatta Kelemen Hunort. Kétségbeesésbe kergetve azokat, akik évek óta igyekeznek bizonyítani, hogy az erdélyi magyar érdekképviselet mögött nem áll támogatás. Áll!

A minden idők legunalmasabb választási kampányának végén, a következő eredmények születtek:

30 éve legkisebb részvételi arány az országban.

Sok szavazó (közel 700 000) külföldön.

Első helyen végzett Klaus Iohannis, népszerűsége viszont ugyancsak megnyírbált (36,91%).

Viorica Dăncilă

Viorica Dăncilă

A Szociáldemokrata Párt gépezete még mindig üzemképes, Viorica Dăncilát a második fordulóba repítette (23,45).

Levitézlett a Mentsétek Meg Romániát jelöltje, Dan Barna (14,19), akiért számos erdélyi magyar – szintén lecsúszott az értelmiségi, az fotelpolitikus és a nethuszár – lelkesen kampányolt, Kelemen Hunor ellenében.

Két hét múlva második forduló. Ismét nem lesz partnere az erdélyi magyar érdekvédelmi szervezetnek, közösségnek az elnök. Akárki lesz is. Két hétig még naponta eszünkbe jut majd Szilágyi Domokos dilemmája: Mit ér a választójog, ha egyik jelölt rosszabb, mint a másik?


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége