2024. április 20., szombat

Egy erős közösségnek a hangja

Kelemen Hunor: A kampány lejárt, a munka folytatódik

Köszönetet mondott Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökjelöltje, a romániai elnökválasztás vasárnapi első fordulója után a rá szavazó magyar és román választóknak.

Kelemen Hunor a szavazatszámlálás hétfő reggeli állása szerint az érvényes voksok 3,95 százalékát kapta. Eredményét (mint ahogy a többi elnökjelöltét is) még kis mértékben befolyásolhatja a külföldön leadott voksok összesítése.

Kelemen Hunor sajtótájékoztatója vasárnap este urnazárás után (Fotó: MTI)

Kelemen Hunor sajtótájékoztatója vasárnap este urnazárás után (Fotó: MTI)

A magyar elnökjelölt szavai szerint több szavazatot sikerült szereznie, mint 2009-ben vagy 2014-ben. „Amióta külön tartják a parlamenti választást az elnökválasztástól ez jó eredmény. Számításaink szerint 390-400 ezer szavazat között lesz az abszolút szám” – jelentette ki.

Köszönetet mondott azoknak a magyaroknak, akik rá szavaztak az első fordulóban, és azoknak a román embereknek is, akik – mint fogalmazott – meghallották a tisztelet és a bizalom üzenetét.

„Büszke vagyok az eredményre: ez nem az én eredményem, hanem közösségünké. Egy erős közösségnek a hangja, és ezt szeretném megköszönni” – mondta Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke megemlítette, a kampány során a bizalom, a tisztelet, az emberi méltóság üzenetét emelték ki, és azokat a fontos célokat hangoztatták, amelyek a jövőről: az oktatásról, gazdaságról, környezetvédelemről szólnak.

„Ezeket az üzeneteket tovább akarjuk vinni, és azt is, hogy a többség és a kisebbség között tiszteletre van szükség. Le kell bontani a bizalmatlanság falát. Tegnap ünnepeltük a berlini fal lebontását. Nem lesz könnyű lebontani (a bizalmatlanság falát), nem lesz egyszerű, de meg kell tennünk mindannyiunknak. A kampány lejárt, a munka folytatódik. A következő esztendőben két választás előtt állunk, amelyeken ezeket a témákat fogjuk továbbvinni. Az a jövőkép, amelyet mi javasolunk a társadalomnak, meg vagyok győződve, hogy ebből az országból egy jobb országot építene néhány éven belül” – jelentette ki Kelemen Hunor.

Újságírói kérdésre korainak tartotta arról beszélni, hogy mit javasol az RMDSZ a szavazóinak a második fordulóra. Úgy vélte, a választási forduló végeredményeinek ismeretében az RMDSZ vezető testületei alakítják majd ki a szövetség álláspontját.