2020-ban tarol majd csak igazán az AMD?

Jövőre a Zen 3 mikroarchitektúra, a PlayStation 5 és az Xbox Scarlett, valamint a Samsung mobilos csúcslapka miatt is tarolhat az AMD. Létezik 64 magos processzor!

sk

2019. november 11., 18:23 >> 2019. november 11., 19:25

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

2019 végére is tartogatott pár meglepetést az AMD, például a Ryzen 9 3950X processzort és a harmadik-generációs Ryzen Threadripper HEDT chipeket. Lisa Su ügyvezető a VentureBeatnek adott interjújában azonban elmondta, hogy 2020 még nagyszerűbb lesz az AMD számára, mint 2019 volt. Az ügyvezető elárulta, hogy az AMD az utóbbi időben alaposan rákapcsolt a processzorok gyártására, miközben a kínálata egyre bővül. A Zen 3 processzorok fejlesztése is jól halad, miközben 2020 elején befutnak a 7 nm-es Zen 2 mobilchipek.
Az AMD sikeréhez sokat tesz majd hozzá a következő-generációs konzolok, vagyis a PlayStation 5 és az Xbox Project Scarlett érkezése. Ezekbe ugyanis az AMD adja majd a processzort. Ha mindez nem lenne elég, akkor elvileg 2020-ban válik majd valósággá az AMD és a Samsung együttműködésének gyümölcse, vagyis a Samsung mobilos lapkáiba Radeon grafikát építenek. Lisa Su szerint az AMD számára 2020 még nagyobb évet jelent majd, mint 2019.

Elszólta magát az MSI, tényleg létezhet a Ryzen Threadripper 3990X

Az MSI egyik videója arról árulkodott, hogy tényleg létezik a 64-magos, 128-szálas HEDT processzor.

Az MSI nem számolt a Wccftech szemfüles szakértőivel, amikor kiadott egy kedvcsináló videót a Creator TRX40-es alaplapjához. A klip ugyanis akaratlanul, de leleplezett egy új Threadripper processzort. Az AMD nemrég állt elő a harmadik-generációs Ryzen Threadripper 3960X és 3970X chipekkel, azonban a régóta pletykált 64-magos, 128-szálas megoldásról nem esett szó. Az MSI most viszont megerősítette a chip létezését. Az azóta átszerkesztett videóból kiderült, hogy egy asztali rendszer Creator TRX40-es alaplapot használ, a felhasználó pedig megnyitja a Windows Feladatkezelőjét, és megmutatja a folyamatok, szálak számát a gépen. Szerencsére készült képernyőkép, és meg is számolták, hogy ezekből 128 van. Vagyis pontosan a 64-magos, 128-szálas AMD Ryzen Threadripper 3990X tudása vágna ide. A szakértők szerint csak erről lehet szó, ugyanis a lapkáról sok volt a pletyka, a Creator TRX40-et pedig egyetlen harmadik-generációs Ryzen Threadripper CPU-hoz tervezték. A Ryzen Threadripper 3990X-ről ugyanakkor nagyon keveset tudunk. A jelenlegi vélemények szerint november 25-én debütálhat, de csak a januári CES-en tudunk meg mindent róla. Az ára pedig 3000 dollár környékén lehet. (pcworld.hu nyomán)


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége