2024. április 16., kedd
LABDARÚGÁS – MAGYARKANIZSA

Foci, kiállítás és emlékplakettek

A magyarkanizsai Potisje Labdarúgóklub 100 éves fennállását ünnepelte

Október közepén igazi futballgála volt Magyarkanizsán, hiszen a Potisje Labdarúgóklub 100 éves fennállását ünnepelte. Múlt hétfői Sportvilágunkban Táborosi László zentai sporttörténész tollából már olvashatták a rövid klubhistóriát, a Magyar Szó sportrovata azonban természetesen jelen volt a helyszínen, így alkalmunk nyílt arra is, hogy a labdarúgás jelenlegi helyzetéről kérdezzük a Potisje aktuális elnökét. Tandari Zsolt lapunknak elárulta, hogy a 100 év tiszteletére rendezett ünnepséget meglehetősen rövid idő alatt kellett összehoznia a szervezőknek, hogy a községi napok idején valósuljon meg az esemény.„A nap elején a legkisebbek játszottak mérkőzést, a futball szempontjából pedig az első csapat bajnoki mérkőzése jelentette a fő attrakciót, ahol a Potisje fölényes 6:0-s győzelmet aratott az oroszlámosi Slavija ellen” – kezdte Tandari. – „Lehetőséget adtunk a résztvevőknek arra, hogy egy kis képkiállítás keretében megtekinthessék a klub egy évszázados történelmét, az ebédet megelőzően pedig mindezt szóban is hallhatta a közönség: a helyi futball kezdeteitől egészen napjainkig. A focicsapat szinte mindig az alacsonyabb ligákban játszott. Sajnos sohasem sikerült összehozni egy olyan gárdát, ami a legmagasabb szinten is bizonyított volna. Most a Tisza menti ligában jól szerepelünk, a jelenlegi keretet sikerült megtölteni helyi és környékbeli játékosokkal, erre nagyon büszkék vagyunk.”

A magyarlakta vajdasági településeken mindig kulcskérdés az utánpótlás helyzete. Tandari lapunknak elmondta, hogy a Potisjénél ezen a téren is bizakodóak, hiszen a legfiatalabbak akár két teljes kerettel is kiállhatnának. „Az óvodások, illetve a kisiskolások korosztályában jól állunk az utánpótlás tekintetében. Az U10-es és az U12-es generációban már vannak hiányosságaink. Néhány játékosunk Topolyára került, mivel a TSC-vel együttműködési szerződésünk van. Ők segítik a klub működését, cserébe pedig a tehetségesebb magyarkanizsai futballisták az akadémiára kerülhetnek, hiszen senkit sem akarunk megakadályozni abban, hogy még gyorsabb ütemben fejlődjön” – zárta mondandóját a fiatal elnök.

Az oroszlámosi Slavija ellen a kezdőrúgást a 81 éves Lackó József végezte el, aki 1956-tól 1975-ig játszott a magyarkanizsai futballklub csapatában. A Potisje ebben az időszakban élte fénykorát, hiszen a focisták a Vajdasági Ligában rúghatták a bőrt.

Nagyon szép idők voltak azok, nemcsak a csapat volt jó, de a társaság is. Én balszélsőként kezdtem a pályafutásomat, aztán a középpálya közepére kerültem át. A Vajdasági Ligába a hetvenes években kerültünk fel, de a keret nagy része addigra kiöregedett, ezért a klub vidékről fiatalabb játékosokat igazolt. Mi soha nem kaptunk nagy fizetést, de tisztességesen, becsülettel futballoztunk a városért. A labdarúgás iránt érzett szeretetünkből játszottunk” – nyilatkozta Lackó.

Magyarkanizsán nem mondanak le az utánpótlásról (Puskás Károly felvétele)

Magyarkanizsán nem mondanak le az utánpótlásról (Puskás Károly felvétele)

A rendezvényen Gombaszögi Péter, Lackó József, Milorad Macura és Petar Nikičić, a csapat volt játékosai emlékplakettet kaptak a klub vezetőségétől. Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere és Živko Kojić, a Magyarkanizsa–Zenta–Ada községi labdarúgó-szövetség elnöke pedig a jubiláló Potisje Labdarúgóklub részére adott át elismerést.

Nyitókép: Magyarkanizsán nem mondanak le az utánpótlásról (Puskás Károly felvétele)