2024. április 19., péntek

Átadták a 10-es közlekedési folyosó keleti ágát

Befejeződött a 10-es közlekedési folyosó keleti ága, így most már Dimitrovgradig, illetve a bolgár határig is az autópályán közlekedhetnek az utasok. A 10-es közlekedési folyosó szerbiai szakasza az elmúlt években a kivitelezési határidők folyamatos kitolásáról, a politikusi ígéretek tömkelegéről, valamint a számos ünnepélyes átadás miatt híresült el. A ma átadott keleti ág építését 2012-ben kezdték el, s ezen a 86,9 kilométeres útszakaszon 87 hosszabb, vagy rövidebb híd, 5 alagút és 5 csomópont található. 

Ana Brnabić szerb kormányfő az átadás előtt a Szerbiai Rádió és Televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy a 10-es folyosó az egyik legfontosabb páneurópai közlekedési útszakasz, amely Ausztriát, Magyarországot, Szlovéniát, Horvátországot, Szerbiát, Bulgáriát, Észak-Macedóniát és Görögországot köti össze egymással. Az átadáson Ana Brnabić mellett Aleksandar Vučić szerb államfő és Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök is jelen volt.

Boriszov elmondta, hogy megtiszteltetés számára jelen lenni az átadáson, és hogy akárcsak a németeknek 30 éve a berlini fal ledöntése, úgy most a bolgár és a szerb nemzetnek is óriási jelentőséggel bír a mai nap, hiszen ez az útszakasz a két szomszédos ország kapcsolatát erősíti.

Aleksandar Vučić felszólalásában kiemelte, hogy az útszakasz átadása példamutató lehet mindenki számára és a Szerbia és a Bulgária közötti barátság erősségét jelképezi. A szerb államfő szerint a magyar–szerb határtól a gradinai szerb–bolgár határátkelőig 5 óra, a horvát–szerb határtól pedig 4 óra utazás alatt juthatnak majd el az emberek Bulgáriáig. Vučić hosszas beszédét követően bolgárul köszönte meg Bojko Boriszovnak az együttműködést.