2022. augusztus 12., péntek

Amerikai lendület, magyar lelkület

A hamarosan jubiláló óbecsei Fokos zenekar nemrég tért haza amerikai koncertkörútjáról

White House, Washington
White House, Washington

21 nap, 6 város, 5 koncert, 6 táncház és 4832 km autóval – számokba sűrítve így foglalták össze hazatérésükkor észak-amerikai turnéjukat az óbecsei Fokos zenekar tagjai: Szerda Balázs (brácsa, tamburakontra), Szerda Ákos (szólóének), Jovánovity Péter (nagybőgő), Szabó András (baszprímtambura, hegedű) és Cseszák Zsombor (hegedű) A fiúk megtáncoltatták az ottani magyarokat, szabadidejükben pedig körbejárták Bostont, Washingtont, New Yorkot, Clevelandet, Detroitot és Chicagót. Élményeikről és további terveikről Jovánovity Péterrel és Szerda Balázzsal beszélgettem.

Milyennek láttátok Amerikát?

Sz.B.: Teljesen más világ. Vannak előítéletek és elvárások Amerikával kapcsolatban: van, ami épp olyan, mint a filmekben, és van, ami egészen más. Három hét alatt elég sokat láttunk belőle, és csak pozitív tapasztalataink vannak. Mi családi házas külvárosokban laktunk, ahol filmszerűen szép a pázsit, medence van a kertben, a házaknak nincs hátsó kerítésük, közvetlenek az emberek és lényegesen magasabb az életszínvonal, mint nálunk. Hat nagyvárosban jártunk, de mind egészen más volt.

Mi volt a legemlékezetesebb élményetek?

A Pentagon volt az egyik legnagyobb élmény
A Pentagon volt az egyik legnagyobb élmény

J.P.: Nekem a Pentagon volt az. Egy tiszt vezetett körbe bennünket, és bementünk abba a fekete falú, az áldozatok neveit tartalmazó emlékszobába is, ahova becsapódott a repülőgép 2001-ben. Elmesélte, hogy a szoba melletti ügyeleten dolgozó egyik munkatársuk épp akkor szabadságra ment, és azon a repülőn ült, amely a Pentagonos támadás előtt csapódott be az ikertoronyba. Nagyon megrázó, életre szóló élmény volt.

A filmes hazafiasság mennyire élő jelenség?

SZ.B.: Nagyon. Ünnepekkor szinte minden házon ott a zászló. Tavalyi bostoni látogatásunk alkalmával egy baseball-meccsen is jártunk, ott mindenki énekelte az Isten áldja Amerikát.  Lúdbőrzős, nagy ereje van ennek. Ezt látják, tanulják ott gyerekkoruktól az emberek.

A koncerteket magatok szerveztétek le. Mi volt a célkitűzésetek?

Koncert New Yorkban
Koncert New Yorkban

J.P.: Hosszabb időre, több föllépésre szerettünk volna kijutni, mint tavaly, amikor Bostonban jártunk. Oda csak hárman jutottunk ki, de nem akartuk elszalasztani azt a lehetőséget, viszont már akkor tudatosan készültünk erre – a többieknek is tartoztunk ezzel. Takács Dénes a bostoni amatőr táncosok közösségének a motorja, Gyuris Viktor pedig a bostoni magyar egyesület elnöke, ők ketten sokat segítettek az ottani kapcsolatok kiépítésében.

A koncertjeiteken nemcsak magyarok voltak, hanem amerikaiak is. Róluk mit tudtatok meg?

Sz.B.: Meglepően sok olyan amerikai jött el, akiknek semmilyen kötődésük nincs a magyarsághoz, de valahol találkoztak a zenénkkel, megszerették azt és most már hobbiszinten zenélnek vagy táncolnak. Washingtonban például találkoztunk egy idős házaspárral: a férfi nagymamája magyarcsernyei származású volt, de a feleségének nincs magyar gyökere, egy nemzetközi tánccsoport tagjaként mégis annyira megfogta a magyar néptánc, hogy sokat járta Magyarországot és Erdélyt, és megalapította a washingtoni magyar egyesületet.

Bostoni szüreti mulatság
Bostoni szüreti mulatság

Több amerikai is bejelentkezett hozzánk magyar népzenét tanulni, nekik workshopokat tartottunk. Tíz évvel ezelőtt az egyik erdélyi táborban megismerkedtünk egy amerikai fickóval, aki egy amerikai magyar népzenei táborban kezdett el hegedülni, és ma már magyarul is egészen jól beszél – vele is találkoztunk.

J.P.: Ezek az amerikaiak elképesztő módon komolyan veszik a magyar népzenét. Egy bőgős nőnek például két bőgője is van: az egyik mezőségi háromhúros, bélhúros bőgő parasztvonóval, a másik egy félhúros-négyhúros bőgő, amin a kis-magyarországi és egyéb tájegységeket muzsikálják inkább.

Ő ezzel tisztában van?

J.P.: Pontosan tudja a vonásokat, a stílusjegyeket. Ezek az emberek nem állnak meg a zenénél, a táncnál: elmélyednek a magyar történelemben, földrajzban, kultúrában is. Az egyik hegedűs vezetett körbe bennünket az indián múzeumban, egy Dalriadás (magyar folkmetál zenekaros) pólóban – ez is nagyon érdekes volt.

Akkor Amerika még rejt számotokra lehetőségeket?

J.P.: Úgy mentünk ki, hogy odatesszük magunkat a koncerteken és táncházakon, és ez sikerült. Szerették a koncertjeinket, mert meglepően sokszínű volt, ami nekünk könnyű feladat a tambura miatt. Úgy tudjuk, a Fokos volt az első magyar népi zenekar, amely magyar tamburazenét muzsikált Észak-Amerikában. Korábban persze voltak már ott tamburások, de ők szláv zenét játszottak.

Hogyan finanszíroztátok az utat?

J.P.: A Magyar Nemzeti Tanács adott támogatást az útiköltségre, ami sokat segített, mert a repülőjegyek mellet az ottani autóbérlést, a biztosítást és a benzint nekünk kellett a gázsinkból fizetni. Szállásra, ellátásra viszont nem volt gondunk.

Mi vár mostanában rátok?

A chicagói Skydeck 103. emeletén
A chicagói Skydeck 103. emeletén

– Sz. B.: November 22-én lesz Óbecsén az Örökségünk koncert, amelyen minden aktív vajdasági népi zenekar bemutatkozik, jövőre pedig méltó módon szeretnénk majd megünnepelni a Fokos megalakulásának a 10. jubileumát.

Gondoltátok volna akkor, hogy Amerikát is meghódítjátok?

J.P.: Nem gondoltunk mi arra, hogy idáig jutunk, mindig csak a következő feladatra koncentráltunk. Reális céljaink voltak, lépcsőnként haladtunk, de a lépcsőfokok sűrűn követték egymást. Felkerültünk a Kárpát-medence népzenei térképére, és számunkra ez a legnagyobb elismerés.

Sz.B.: Hittünk abban, hogy a népzenével hosszú távon, iskola és munka mellett is érdemes foglalkozni. Soha nem volt bennünk kétely, hogy van ennek jövője, de mi kizárólag a zenéért, és nem a megélhetésünkért, a Fölszállott a Páva-győzelemért vagy Amerikáért csináltuk. Az évek alatt sok minden megváltozott, de a lendületünk és a lelkületünk megmaradt.