Harmincegy millióval több a topolyai költségvetésben

Gerontológiai intézetre lenne szüksége a községnek, elfogadták a regionális hulladéktároló programját

K.P.D.

2019. november 8., 12:34 >> 2019. november 8., 16:58

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A 28. topolyai községi képviselő-testületi ülésen 16 pontot vitattak meg a jelenlevők. Második lépésben határozatot hoztak a község 2019-es költségvetésének az újraelosztásáról, az idén immár 4. alkalommal. Erre azért volt szükség, mert a topolyai büdzsé további 31 millió dinárral bővült, vagyis bruttó 2 milliárd 184 millió dinárt tesz ki. A többletbevétel 12 millió dinár értékben pályázati pénzekből folyt be, illetve adók, járulékok címén, egyebek mellett ingóságok és ingatlanok eladásából.

Góli Kornélia ismerteti a Szabadkai Regionális Hulladéktároló munkáját a topolyai képviselők előtt (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

Góli Kornélia ismerteti a Szabadkai Regionális Hulladéktároló munkáját a topolyai képviselők előtt (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

Saša Srdić, a kkt elnöke a sajtó kérdésére elmondta, hogy ez volt az év utolsó költségvetési átütemezése.

– A korábbi alkalommal a víztisztító miatt iktattunk be költségvetési módosítást. Ez egy a törvényben előirányozott formai lépés volt, a gyakorlatban semmin sem változtatott. A következő, decemberi kkt-ülés a jövő évi költségvetésről és a tervekről is szól majd – tette hozzá Srdić. A kkt-n szó esett arról, hogy megkezdte munkáját a Vöröskereszt topolyai szervezete keretében üzemelő népkonyha is. Sajnos nagyon nagy az igény rá. Több, mint 500 polgár vesz részt az ingyenes étkeztetésben. Az ülésen megfogalmazódott, hogy a község nem rendelkezik megfelelő gerontológiai ellátással, illetve intézménnyel a nem szociális ellátásban részesülő egyének esetében. Erre viszont mind nagyobb igény mutatkozik, amit bizonyít az a korábban törvénytelenül működtetett két topolyai magánotthon esete is, amikre az állami felügyelőség lakatot tett. A kkt elnöke elmondta, hogy az önkormányzat tisztában van ezzel a hiányossággal, és a jövőben igyekszik majd a lehetőségeihez mérten lépéseket tenni a megoldás felé. Az ülés alkalmával a képviselők határoztak a Szabadkai Regionális Hulladéktárolóval kapcsolatban. Góli Csilla a kft. igazgatónőjének nyilatkozata szerint, erre azért volt szükség, mert beindult a községekből a hulladék elszállítása, ami további költségeket von maga után Topolyán is.

– A hulladéktároló egy összetett és hatalmas rendszer, aminek a beindítása sem volt egyszerű. Ma már azt látjuk, hogy napról napra bővülünk, több hulladék érkezik Békovára. Az önkormányzatok is egyre ügyesebben oldják meg a rájuk háruló kihívásokat. A nehézségeink között szerepel például, hogy sok helyen nem gyűjtik szelektíven a hulladékot, vagy pedig a későbbiek során összeöntik. Idővel kétkukás rendszer üzemel majd Topolyán is – mondta Góli Csilla.

– Egyenlőre sem Topolyáról, sem Kishegyesről nem érkezik szelektíven Békovára a rakomány. Nagy gondot jelent az is, hogy a hozzánk jutó szerves hulladék rengeteg sok üvegtörmeléket tartalmaz. Pillanatnyilag a topolyai, a zentai, és a magyarkanizsai átrakó állomások dolgozóit beleszámítva, összesen 65 munkással dolgozunk, de már most látjuk, hogy egy műszakban nem győzzük a feladatokat. Ezért további 30 alkalmazott jelenlétére lenne szükségünk. A hulladék szelektív begyűjtésére viszont meg kell növelni a helyi közvállalatok kapacitását is. A jövőben mindaz, ami a háztartásokban szemétként megtermelődik, hozzánk kell, hogy jusson a lakosságtól. Még a veszélyes hulladék is, ha már a hulladékudvarok üzembe lesznek helyezve. Illetve az építkezési törmelék. Persze ez utóbbi, és a hamu az úgynevezett inert hulladék, amit akár az önkormányzatok is felhasználhatnak igény szerint – tette hozzá Góli Csilla. A hulladéktároló próbaüzeme júliusban indult be az építészeti előírásokkal összhangban, szeptemberben pedig a hulladékgazdálkodási törvények függvényében.

A topolyai kkt 28. ülésén megszavazták, hogy ezentúl önálló intézményként folytatja a munkáját Topolyán és Kishegyesen az eddig közösen üzemelő Szociális Központ. Határozatot hoztak több községbeli tanintézmény igazgatóbizottsági, illetve iskolaszéki tagjainak felmentéséről és kinevezéséről.


!A cikkhez nem kapcsolódik más írás.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége