2021. október 24., vasárnap

Az idén is várják a Sportmikulást

A tornyosi gyermekek számítanak a jószándékú emberek segítségére

A Zenta községhez tartozó település Csík-menti Napló Facebook-csoportjának szerkesztői az idén is gyűjtést szerveznek a tornyosi alsós focisták megsegítésére.

Forrás: Facebook
Forrás: Facebook

Arra kérik a jó szándékú embereket, hogy ha van megunt vagy elhasznált sportruházatuk, esetleg egyéb sportfelszerelésük, akkor azt semmiképpen ne dobják ki, hanem vigyék el a helybeli Tömörkény István Általános Iskolába, és juttassák el Vajda Attila tornatanárhoz, illetve segítőihez. Pénzadományok esetén futballcipőt, sípcsontvédőt és egyéb sporteszközöket vásárolnak majd a csapatnak.

A tornyosi utánpótlás csapatokat (U10 és U12) edző Vajda Attila napilapunknak nyilatkozva elmondta, ezekben a korosztályokban egy ideig nem versenyeztek, ezért kénytelenek voltak komoly nehézségekkel szembesülni: a felszerelésük is igen elnyűtt volt, sok esetben el is veszett az évek során, így amikor ismét elindultak a focitornákon, belátták, hogy nemcsak játékban, hanem felszerelésben is igencsak le vannak maradva a többi csapathoz képest, ezért a játékosok szüleivel karöltve eldöntötték, hogy nemcsak a játékban, hanem öltözékben és felszereltségben is megpróbálnak felzárkózni a többiekhez. Egy évvel ezelőtt a közösségi hálón meghirdették az első Sportmikulás akciójukat, amin keresztül sportruházatot és sportlábbelit igyekeztek beszerezni a csapatok tagjai számára.

– Tudni kell, hogy Tornyos a topolyai TSC alközpont rendszerébe tartozik (a legkisebb település ebben a rendszerben), ahonnan jelentős sporteszköz-támogatás érkezik. Ez egyebek mellett a labdák, bóják, edzőmellények, gátak stb. beszerzéséhez szükséges támogatást jelenti a szuperligás klub részéről. Ez a része nagyon profi a dolognak, de mi azt szeretnénk, ha a mezek, sportszárak és sípcsontvédők szintjén is tartanánk a lépést a többi, főként városi klubbal – nyilatkozta az edző. Hozzáfűzte, hogy a tavalyi kezdeményezésük igen sikeres volt, mivel több jó szándékú embert is megmozgatott. Sok kinőtt ruhát adományoztak az utánpótláscsapatok azon tagjainak, akiknek jól jött a segítség.

A tornyosi utánpótláscsapatokban egyébként sok olyan játékos van, akinek a szülei sok esetben nem tudnak hozzájárulni a felszerelés beszerzéséhez. Márpedig a sport nagyon jó eszköze annak, hogy a hátrányos helyzetű fiatalok is bekapcsolódjanak a falu vérkeringésébe, és ezáltal a társadalom hasznos és elismert tagjaivá váljanak – hangsúlyozta Vajda Attila, aki elmondta azt is, hogy a tavalyi akciójuk során némi pénzt is sikerült összegyűjteniük, amiből sípcsontvédőket vettek azoknak a gyermekeknek, akiknek még nem sikerült szert tenniük erre.

– A csapatok segítségére sietett Ambrus Sándor Csaba Budapesten élő székely fiatalember is, akinek a pénzadományából sportszárakat sikerült vásárolniuk, Burány Aurél, Homolya Zoltán, Kovács Tibor és Bakos Zoltán helybeli vállalkozók pedig az utánpótláscsapatok idegenbeli mérkőzéseinek a költségeit fedezik – magyarázta az edző, aki hozzáfűzte azt is, hogy budapesti támogatójuk az idén ígéretet tett egy garnitúra mez és sportalsó ajándékozására, ugyanakkor zentai kolléganője, Bognár Hermina is lelkes gyűjtésbe kezdett, így már oda is érkeznek a kinőtt sportruhák.

Mindazok, akik adományaikkal hozzá szeretnének járulni az idei Sportmikulás akció sikeréhez, a fentiekben megnevezett tanárnőnél vagy Vajda Attilánál tehetik ezt meg a tornyosi iskolában, illetve jelezhetik szándékukat a Csík-menti Napló Facebook-csoporton keresztül is. A jótékonysági akció december 6-áig tart.