2024. április 20., szombat

Lenka gyűrűje

Öt vers jutott be a szenttamási költészeti verseny döntőjébe

A szenttamási Kultúrotthon az idei évben 14. alkalommal állít emléket a szenttamási Lenka Dunđerskinak, aki megihlette a minden idők legszebb szerelmes versének, a Santa Maria della Salutenak a szerzőjét, Laza Kostićot. Az országos költészeti verseny döntőjére minden év novemberében kerül sor Szenttamáson, ezt megelőzően több ezer beküldött versből választják ki és díjazzák a legszebbet. Feltételként a szervezők csak azt szabták meg, hogy a versnek olyan kötetben kell megjelennie, amely új, azaz az elmúlt egy évben jelent meg. A dr. Zoran Đerić (elnök), dr. Dragana V. Todoreskov és Biljana Puškar összetételű zsűri november 4-én Újvidéken döntött a legszűkebb körbe kerülő öt versről. Ezek: O zraku (Simon Grabovac verse a Novosti napilapban jelent meg idén februárban), Srce iskušenja za Branu (Milan Micić verse a Trag című lapban jelent meg márciusban), Moj dragi je samo šaka pepela (Mirjana Stefanović verse a kraljevoi Povelja lapban jelent meg 2018-ban), Imanje (Bojana Vasić költeménye a Toplo bilje című könyvben jelent meg 2018-ban), és a Ko je to u nama (Ivan Negrišorac verse, amely a Szerb Matica által kiadott Letopis folyóiratban jelent meg 2019 júniusában).

A zsűri a végleges döntést november 12-i ülésén hozza meg, a díjátadás pedig a Lenkin prsten (Lenka gyűrűje) elnevezésű rendezvény gáláján lesz november 16-án.

Szenttamás többek között arról vált híressé, hogy itt élt Lenka Dunđerski, a környék egyik legszebb és legszerelmesebb asszonya, akihez Laza Kostić költőnk akkoriban az egyik legszebb szerelmes versét írta. A Santa Maria della Salute azóta világhírű vers lett, a gyűrű pedig, amely zongorázás közben a szépséges hölgy ujján fénylik, a szerelmesek szimbólumává vált.