2024. március 28., csütörtök

Törökország ma Európa védőbástyája

Budapesten tárgyalt Orbán Viktor és Recep Tayyip Erdoğan

Törökország stratégiai partnere Magyarországnak, a biztonság és a migráció kérdésében is – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, miután tárgyalt Recep Tayyip Erdoğan török elnökkel.

Orbán Viktor a Várkert Bazárban tartott közös nemzetközi sajtótájékoztatón azt mondta: a magyar külpolitikai gondolkodás abból indul ki, hogy Törökország nélkül nem lehet megállítani az Európába irányuló migrációt. Így a budapesti megbeszélésen is áttekintették az ezzel összefüggő kérdéseket, és Magyarország elismerését fejezte ki Törökországnak, amely csak az idén eddig 350 ezer illegális határátlépőt tartóztatott fel – közölte a kormányfő. Hozzátette: ha Törökország ezt nem tette volna, ezek az emberek már mind itt lennének, Magyarország déli határának környékén.

Recep Tayyip Erdoğan és Orbán Viktor (Fotó: MTI)

Recep Tayyip Erdoğan és Orbán Viktor (Fotó: MTI)

A migrációval kapcsolatos kérdésre Orbán Viktor kijelentette: Magyarország képes megvédeni határait, így akármerre is indulnak a migránsok, az biztos, hogy Magyarország határain nem léphet át egyetlen illegális migráns sem. A fizikai határvédelmi rendszer képes megvédeni a magyarokat az illegális migrációtól – közölte.

Azt is mondta: a cél az, hogy akik elhagyták szülőföldjüket, azok hazamehessenek, mert nem a bajt kell idehozni, Európába, hanem a segítséget kell odavinni, ahol a baj van. Arról biztosította a török elnököt, hogy Magyarország súlyának megfelelően kész részt venni újjáépítési programokban Törökország szomszédságában, a biztonsági zónában.

Megismételte azt a nézetét, amely szerint Magyarország a három nagyváros – Isztambul, Moszkva és Berlin – által kijelöltetett földrajzi térben található. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett: néhány napja Budapesten járt Vlagyimir Putyin orosz elnök, Heiko Maas német külügyminiszter, most pedig a török elnök.

„Ez pontosan az a külpolitika, amelyet szeretnénk a jövőben is folytatni, a Magyarország számára meghatározó országokkal szoros együttműködésre törekszünk”– mondta.

A magyar–török együttműködés keretéről szólva Orbán Viktor felidézte: 2013-ban Ankarában kötöttek megállapodást Erdoğan elnökkel arról, hogy létrehozzák a legfelsőbb szintű stratégiai tanácsot, és évente találkoznak. Arról is beszélt, hogy mind Magyarország, mind Törökország NATO-tag, így katonai szövetségesek is, a két ország közötti hadiipari együttműködés pedig megindult, jó ütemben halad.

A magyar–török gazdasági együttműködésre kitérve Orbán Viktor közölte: jelenleg 3,1-3,2 milliárd euró körül van a két ország közötti kereskedelmi forgalom, amelyet 6 milliárd euróra szeretnének növelni. A kormányfő felelevenítette, a napokban megtörtént a magyar gazdaságtörténet legnagyobb Magyarországon kívüli tőkebefektetése: a Mol nagy értékű üzletrészt vásárolt egy azeri gázmezőben és az ahhoz kapcsolódó, Törökországig futó csővezetékben. Megjegyezte, az ügylethez még szükséges a török versenyhivatal jóváhagyása.

Azzal kapcsolatban, hogy Magyarország nem ítélte el Törökországot észak-szíriai offenzívája miatt, Orbán Viktor egyrészt azt mondta: „Magyarország mindig meg fogja adni a tiszteletet Törökországnak, és ha Magyarországon valaki nem adja meg ezt a tiszteletet Törökországnak, nekem az a dolgom, hogy miniszterelnökként elnézést kérjek esetleg Törökországtól”. „Mi nem törődünk abba bele, hogy gúnyolódni lehessen egy másik ország vezetőjén, egy másik országon” – tette hozzá.

Másrészt megismételte: „Magyarország nem akarja, hogy déli határainál kelljen feltartóztatni több százezer embert, ezért nekünk támogatni kell Törökországnak azokat a törekvéseit, hogy biztonsági zónákat hozzon létre a szomszédságában, és oda visszatelepítse a migránsokat.”

„Nagyon jók a magyar-török kapcsolatok, és a jövőben is ilyen jó együttműködésre van szükség” – jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan.

A török elnök Orbán Viktor kormányfővel tárgyalt, majd közös sajtótájékoztatójukon kiemelte: csaknem 4 millió menekült tartózkodik Törökországban, közülük sokan mennének tovább Európába, de az együttműködés miatt mi türelmesen feltartóztattuk ezt a tömeget. Biztonsági zónára van szükség, hogy visszaküldhessék őket a hazájukba – mondta. Hozzáfűzte: az ENSZ főtitkárával abban maradtak, hogy donorkonferenciát szerveznek Törökország terveinek megvalósításához.

Elmondta: Magyarország támogatja Törökországot a terrorizmus elleni küzdelemben, a NATO-ban szövetségesek és stratégiai partnerek. Hangsúlyozta, hogy a nemzetközi terrorizmus ellen csak úgy lehet küzdeni, ha a NATO-szövetségesek nem állnak szóba terroristákkal.

Kijelentette: az Iszlám Állam harcosaival szemben Törökország lép fel a leghatározottabban, nem hátrál meg, továbbra is elszánt ebben a küzdelemben.

A török elnök azt is mondta, hogy nem kapták meg azt az összeget, amelyet az Európa ígért a menekültek ellátására. Kérdésre úgy vélekedett, gondoskodnak a menekültekről, de mindent Törökország sem bír el. Ha azt látják, hogy nincs megoldás, ki kell tárni a kapukat, és nyilvánvaló, hogy akkor merre indulnának meg az emberek – mondta.

A török elnök közölte: nagyra értékelik, hogy Magyarország mindig támogatta Törökország EU-csatlakozását. Az Unió az elmúlt időben nagyon elutasítóan kezelte Törökországot, és saját magának is sokat árt ezzel, hiszen Törökország tagságával az EU is nyerhetne – vélekedett. Hozzátette: a visegrádi csoporttal is jó Törökország kapcsolata, és ezt erősíteni szeretnék, harc lesz.