2024. március 29., péntek

A zentai diákok a legkreatívabbak

Újabb sikert értek el a Zentai Gimnázium tanulói a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyen – Máriás Ildikó, az intézmény kémiatanára elismerő oklevélben részesült

Nyolcadik alkalommal tartották meg november 5-én és 6-án a Szegedi Tudományegyetem szervezésében Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt, amelynek keretében ezúttal is a biológia, a kémia és a fizika iránt érdeklődő legkiválóbb középiskolás diákokat és felkészítő tanáraikat látták vendégül. Régiónkat a Zentai Gimnázium három tanulója, Horváth Ervin, Klonka Áron és Koós Enikő, valamint az intézmény kémiatanára, Máriás Ildikó képviselte a Szegedi Tudományegyetem egykori rektora, Szent-Györgyi Albert tiszteletére életre hívott tanulmányi versenyen.

A rendezvény megnyitójára az SZTE rektori épületében került sor, ahol előbb prof. dr. Dux László, az SZTE ÁOK Biokémiai Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára, a verseny zsűrijének elnöke köszöntötte a résztvevőket, örömének adva hangot annak kapcsán, hogy immár nyolcadik alkalommal kerül sor a versenyre, illetve hogy idén is érkeztek versenyzők a határon túli területekről, Aradról és Zentáról is. Ezt követően dr. Fendler Judit, az SZTE kancellárja nyitotta meg a versenyt, aki beszédében elmondta, a Szegedi Tudományegyetem kiemelt feladatának tekinti a tehetséggondozást, amely tevékenységének egyik legfontosabb alappillére éppen ez a verseny. A megnyitó folytatásában az egybegyűltek meghallgathatták Gérard Mourou Nobel-díjas professzor előadását, amely mind a diákok, mind a tanárok számára óriási élményt jelentett.

A rendezvény keretében elismerő oklevéllel díjazták azokat a tanárokat, akik évek óta eredményesen készítik fel diákjaikat a rangos megmérettetésre, elismerve ezáltal a tehetséggondozás terén nyújtott tevékenységüket. Az elismerő okleveleket prof. dr. Dux László, a zsűri elnöke, dr. Fendler Judit, az SZTE kancellárja és Gérard Mourou, a 2018-as év fizikai Nobel-díjas tudósa adta át a tíz díjazott tanárnak, köztük Máriás Ildikónak, a Zentai Gimnázium kémiatanárának is.

A természettudományok iránt érdeklődő középiskolás diákok először a számítógépes elődöntőben mérhették össze tudásukat, majd az ott legeredményesebben teljesítő hat csapat tagjai részt vehettek a másnapi szóbeli döntőn, ahol egyebek mellett a Szent-Györgyi Albert életéhez és munkásságához, valamint az elmúlt öt év Nobel-díjasaihoz kapcsolódó kérdésekre is válaszolniuk kellett. A döntőt a debreceni Tóth Árpád Gimnázium TÁG 1 csapata nyerte, a második helyen az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium OwO, a harmadikon az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium Aranyászok, a negyediken az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium Eukarióták, az ötödiken a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium Bogárkák, a hatodikon pedig az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium OTMG1 csapata végzett, amelyeknek tagjai értékes jutalmakban részesültek.

Az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyen részt vevő csapatok kreatív kategóriában is megmérkőztek egymással, amelynek keretében a rendezvény témájához kapcsolódó kisfilmeket és képregényeket vártak tőlük a szervezők. Kisfilm kategóriában a Zentai Gimnázium Agyalós hármas csapata (Koós Enikő, Klonka Áron és Horváth Ervin, felkészítő: Máriás Ildikó), képregény kategóriában pedig a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium Csapat nevű csapata (Kolozsi Liliána, Molnár Balázs József és Szabó Csenger Márk, Felkészítő tanár: Nagy István) bizonyult a legjobbnak, elnyerve ezáltal a legkreatívabb csapatnak járó címet és a hatvanezer forint összegű ösztöndíjat is.

Az eredményhirdetést követően a résztvevők a Szegedi Tudományegyetem intézeteiben és laboratóriumaiban tettek látogatást, amelynek során közelebbről is megismerkedhettek az egyetemen folyó tudományos kutatómunkával és annak legfontosabb eredményeivel is.