2024. április 16., kedd
BAJNOKOK LIGÁJA

A százegyedik már nagyobb falat

Újvidéken jubilált Vladan Milojević, a Crvena zvezda sikeredzője, aki csapata 2:0-s győzelme alkalmával századik diadalát aratta a piros-fehéreket irányítva. A 49 éves szakemberre – aki 2017 nyarán került a posztra – és csapatára ma este (21 óra) egész más szintű feladat vár, hiszen a BL 4. fordulójában a Tottenham érkezik Belgrádba. A B csoportban toronymagas éllovas Bayern (9) elsőségéhez már nem igazán férhet kétség, az Olimpiakoszt (1) fogadó bajorok ma végleg lezárhatják ezt a kérdést. A második hely azonban kiadó, és – hacsak a görögök nem produkálnak szenzációt Münchenben – a fennmaradó továbbjutó helyért a Spurs (4) és a Zvezda (3) futhat versenyt, legalábbis papíron. Az előző fordulóban Harry Kane-ék, többek között a hórihorgas csatár duplájával, 5:0-s kiütéssel tették nyilvánvalóvá az erőviszonyokat, ám a hazai közönség előtt a Zvezda talán nagyobb ellenállásra lesz képes. Ha a győzelem vélhetően nem is lesz elérhető közelségben, egy pontszerzéssel továbbra is nyílt maradna a verseny, az Európa-ligás folytatásra pedig hatalmass esélye lenne a Milojević-gárdának.

Az A csoportban lassacskán rendeződnek az erőviszonyok, a hibátlan PSG a Brugge-t (2) fogadja, a Real Madrid (4) a Bernabéuban a Galatasaray (1) ellen biztosíthatja be továbbjutó helyét. A C kvartettben a Dinamo (4)–Sahtar (4) ki-ki meccs második „félideje” következik, az Atalanta (0) egy zágrábi döntetlenben reménykedhet, ám esélyének megőrzéséhez a papírformát is fel kell borítania, és le kell győznie a City-t (9). Ha a D csoportban a Juventus Moszkvában, az Atlético pedig Leverkusenben nyer, eldől, hogy a két győztes továbbjut.