2024. április 20., szombat

Aktualitások a Vöröskeresztben

Novemberben az egészséges életmódot népszerűsíti a kishegyesi községi Vöröskereszt – Az idén később kezdődik a községi népkonyhaprogram

A Vöröskereszt kishegyesi községi szervezete rendes tevékenységei mellett időszakos akciókat is lebonyolít egy-egy témával kapcsolatosan. Október az idősek hónapja volt, ennek kapcsán a községi szervezet több akciót is szervezett – számolt be lapunknak Fontányi Andor, a községi szervezet titkára.

Fotó: Lakatos János

Fotó: Lakatos János

– Idősebb aktivistáink bevonásával különböző akciókat szerveztünk az idősek számára. A legtömegesebb és -népszerűbb program az idősek látogatása volt. Ennek keretében meglátogattuk az aktivistáink ismerősi körébe tartozó idős személyeket. Elbeszélgettünk velük, és szimbolikus kis ajándékkal leptük meg őket. Emellett egészségügyi kerekasztal-beszélgetést is szerveztünk, amelyen a helyi intézményeket és szolgáltatásokat mutattuk be az idősebb lakosoknak – számolt be a titkár, majd arról is szólt, hogy a tematikus tevékenységek keretében novemberben a község általános iskoláinak egészségügyi oktatására fogják helyezni a hangsúlyt.

– November a függőségi betegségek elleni küzdelem hónapja, s ennek kapcsán az egészséges életmódot szeretnénk terjeszteni. Emellett ismertetnénk a fiatalokkal szervezetünk tevékenységét, és minél szélesebb körben be akarjuk kapcsolni őket az egészséges életmódba – mondta Fontányi.

A Vöröskereszt községi szervezetének egyik legfontosabb tevékenységi köre a népkonyhaprogram. Ennek keretében a téli időszakban 200 adag egytálételt osztanak ki a rászorulóknak. Az idén azonban később kezdődik el a program – tudtuk meg a titkártól.

– Eddig minden évben november derekán kezdődött a népkonyhaprogramunk, de ebben a szezonban csúszni fog. Pontos dátumot még nem tudok mondani, de várhatóan decemberben indul. Ennek az az oka, hogy jelenleg is folynak a munkálatok egy saját konyha kialakításán. A tervek szerint a korábbihoz képest növelni fogjuk az ételosztások számát: eddig heti háromszor kaptak egytálételt a rászorulók, a mostani szezontól heti öt alkalommal kapnak. Az adagok száma továbbra is 200 marad, községi szinten – számolt be a titkár, majd hozzáfűzte, hogy november második felében lehet jelentkezni a népkonyhaprogramra.