2024. április 19., péntek

Őszi bajnok a Tornyos és a TSC női csapata

Megérdemelt Potisje-győzelem – Az Egység második helyen zárta a szezon első felét

TISZA MENTI LIGA

Tornyos: Tornyos–Horgos 2:1 (0:1)

Tornyosi pálya, 30 néző, vezette: Popov (Törökkanizsa). Góllövők: Rusák a 70., Barna D. a 84., illetve Kolompár a 38. percben.

Tornyos: Memedović, Barna Zs., Kaszás, Kokrehel, Tóth Horgosi, Katona, Barna D., Karácsonyi, Rusák, Homolya M., Csernák.

Horgos: Bende, Fehér, Törteli, Hoksza, Bohata, Veselinov, Szalma Le., Szalma Lé., Puljaji (Božanin), Dobó, Kolompár.

A vendégek számára rosszul indult a találkozó, a 10. percben a játékvezető ütésért kiállította a horgosiak egyik legtapasztaltabb játékosát, Hokszát. A vendégek az emberhátrány ellenére bátran futballoztak, és az első félidő hajrájában a vezetést is megszerezték, egy ellentámadás végén Kolompár lőtt a hazaiak kapujába. A határ mentiek a 70. percig tudták tartani az előnyt, akkor egy szöglet utáni kavarodásban Rusák találta fel magát a legjobban, és közelről egyenlített. Negyed óra múlva a tornyosiaknak sikerült fordítani, Rusák sarkalása után Barna elé került a labda, ő pedig megszerezte a hazaiak győztes találatát. Gubik Tibor együttese az újabb három ponttal matematikailag bebiztosította őszi bajnoki címét, és ha Homolyáék a zárófordulóban is nyerni tudnak, úgy százszázalékos teljesítménnyel mehetnek téli pihenőre.

Magyarkanizsa: Potisje–Graničar 1:0 (0:0)

Népkerti pálya, 40 néző, vezette: Jurić (Zenta). Góllövő: Papdancsó a 75. percben.

Potisje: Tutunović, Bagi, Domonkos, Horvát (Ugri), Tandari, Papdancsó, Huszák, Fodor, Buza, Nagy O., Apró.

Graničar: Todorović, Kobleher, Uverić, Cvejić, B. Popović, Ignjatov, B. Ivanov, S. Ivanov, Stojanović, Ognjenović, Pantelin.

Szinte az egész mérkőzés ideje alatt a vendégek térfelén folyt a játék. A hazaiak állandóan támadtak, sok gólhelyzetet teremtettek. A 38. percben egy ellentámadás után B. Ivanov veszélyeztette a hazaiak kapuját, de Tutunović védett. Az 58. percben Tandari erős szabadrúgása a kapufát találta telibe, majd a 70. percben Tandari veszélyes fejesét hárította Todorović. A 75. percben megszerezte a vezetést a Potisje, amikor egy baloldali szögletrúgás után Papdancsó fejelt a vendégek kapujába, és bebiztosította csapata megérdemelt győzelmét.

Orom: Šampion–Jadran 1:0 (0:0)

Oromi pálya, 30 néző, vezette: Madarász (Mohol). Góllövő: Martial az 53. percben.

Šampion: Törtei, Jurić, Virág (Zsámboki), Körmöci, Malagurski, Móra, Sl. Stojičić, Martial, Krajnović (Sa. Stojičić), Velez, Bíró (Joó).

Jadran: Pantelin, Knežević (Vladisavljev), M. Stojanović (Magyar), Bebek, C. Stojanović, Keszég, Ćinkul (Jovanov), Mihaljev, Juhász, Đurđev, Tatić.

A találkozó első félidejében az erős szél a szanádiakat támogatta, helyzeteket azonban a hazai együttes tudott kialakítani: az 5. percben Krajnović közeli próbálkozását lábbal védte Pantelin, a 25. percben pedig Martial lövése akadt el a kapusban. A második játékrész elején az oromiak megszerezték a vezetést, Slobodan Stojičić remekül indította Martialt, a kameruni származású játékos a kimozduló kapus mellett higgadtan a bal alsóba gurított. Néhány perc múlva Krajnović távoli lövése a kapufán csattant, majd a 62. percben megfogyatkozott a hazai csapat, Martial ugyanis visszaütött a keményen becsúszó Juhásznak, amiért a játékvezető felmutatta neki a pirosat. A hajrában mindkét kapu előtt adódott egy-egy nagy lehetőség, az állás azonban már nem változott.

Podlokány: Hajduk–Csóka 4:1 (3:0)

Hajduk-pálya, 20 néző, vezette: Zrim (Ókeresztúr). Gólszerzők: Onjin a 22., D. Petrović a 29., Milan Hajder a 36. és Ostojić az 55., illetve Kulazov az 53. percben.

Hajduk: Balangó, Ostojić, Horváth A., Nikolin, Miloš Hajder, Ćirić, Brkljač (Bjelica), D. Petrović (A. Petrović), Onjin, Bodroža, Milan Hajder.

Csóka: Militarov, Péter, Malbaša, Popov, Rúzsa, Mellik, Kulazov, Kostić, Atanasović.

A csókaiak mindössze kilenc játékossal érkeztek a vendégekhez, így érthető módon nem tudták felvenni a versenyt a Hajdukkal.

Magyarmajdány: Tromeđa–Jedinstvo0:4 (0:3)

Tromeđa-pálya, 30 néző, vezette: Bojin (Padé). Gólszerzők: Popov a 12., a 25., a 80. és Zivlak a 15. percben.

Tromeđa: Krstić (Taracki), Papp D., Horváth, Domonkos K., Tokodi (Vass), Farkas (Teleki), Győri, Domonkos L., Lakatos, Homolya, Fehér.

Jedinstvo: Tahić, Ilić, Majer (Belančić), M. Živkov, Zivlak, Jovanov, Kalmár P., Milanov, Rankov (Kalmár L.), Popov, B. Živkov.

Az ókeresztúriak felkészültebb csapat benyomását keltették, így már az első félidőben eldöntötték a találkozó sorsát.

Padé:Tisza–AFK 0:5 (0:1)

Tisza-pálya, 50 néző, vezette: Zekonja (Kikinda). Gólszerzők: Péter a 28., Pekóaz 50. (11-esből), Laták Ádám az 52., Dražić a 76. és Világos a 81. percben.

Tisza: Kovács, Zombori (Zubrecki), Lengyel F., Mojsin (Sipos), Liptai, Radanov (Ateljević), Maletin, Jenei, Lengyel G., Kocsis, Fodor.

AFK: Balázs, Pozsár, Vujić, Laták Adrián, Világos, Pekó, Péter, Kiss (Sziráki), Dražić, Laták Ádám, Drapšin (Baštovanov).

A padéiak az első játékrészben még fel tudták venni a versenyt az adaiakkal, de Pekó tizenegyes gólja után minden megváltozott. Az AFK megérdemelten vitte haza a három pontot.

Oroszlámos: Slavija–Bácska 1:7 (0:4)

Slavija-pálya, 40 néző, vezette: Maletin (Törökkanizsa). Gólszerzők: Vojnić az 51., illetve Slavko Morović a 3., a 16., a 44., a 76., Stefan Morović a 36., Kuburić a 66. és Krizsán P. a 70. percben.

Slavija: J. Arsenov, Kijac, Ágoston, Bajić, M. Elezović, Keszég (Cvijić), Vojnić, Milanov (Stevica Jovičin), Perišić, Maluckov, Stojan Jovičin.

Bácska: Đukić, Kuburić, Simendić (Z. Radonić), Vlajković, Krizsán M., Anđelković, Krizsán P., Stefan Morović, Slavko Morović (Crnojlović), D. Radonić (Abu Ismail), Szűgyi.

A moholi vendégek magabiztos győzelmet arattak a Slavija ellen. Az oroszlámosiak védelmének a legtöbb gondot a négy gólt szerző Slavko Morović okozta.

A 12. forduló: Tisza–AFK 0:5, Tornyos–Horgos 2:1, Hajduk–Csóka 4:1, Tromeđa–Jedinstvo 0:4, Šampion–Jadran 1:0, Potisje–Graničar 1:0, Slavija–Bácska 1:7.

1. Tornyos

11

11

0

0

45:6

33

2. Potisje

12

9

1

2

47:13

28

3. AFK

12

9

1

2

38:8

28

4. Bácska

12

8

0

4

44:11

24

5. Horgos

12

5

5

2

28:14

20

6. Hajduk

12

6

1

5

17:20

19

7. Jadran

12

5

2

5

23:31

17

8. Jedinstvo

12

5

1

6

19:21

16

9. Slavija

12

4

1

7

25:39

13

10. Šampion

12

4

1

7

16:41

13

11. Tisza

11

3

2

6

22:33

11

12. Tromeđa

12

3

0

9

16:44

9

13. Csóka

12

1

2

9

14:44

5

14. Graničar

12

1

1

10

9:38

4

A következő fordulóban (november 9., 10.): Bácska–Tisza, Graničar–Slavija, Jadran–Potisje, Jedinstvo–Šampion, Csóka–Tromeđa, Horgos–Hajduk, AFK–Tornyos.

TOPOLYA–KISHEGYES KÖZSÉGI LIGA

Torzsa: Budućnost–Egység 2:2 (2:0)

Torzsa-pálya, 30 néző, vezette: Bećanović (Óbecse). Góllövők: Cimbaljević Đ. a 25. és Cimbaljević R. a 40.percben, illetve Itaj az 55. és Olah a 70. percben

Budućnost: Lalić, Bubanja, Pál, Daradan, Jokić, Obradović D., Obradović M., Vukanić (Janković), Šoškić (Ćorović), Cimbaljević Đ, Cimbaljević R.

Egység: Petri, Arambašić, Miljković D., Szvoreny, Pejović, Tóth, Peražić, Perović (Mendler), Itaj, Olah, Vujović.

A meccsnek nagy tétje volt a kishegyesiek számára, ugyanis egy jobb gólarányú győzelemmel átvehették volna az első helyet a félév végén. A mérkőzés eleje nem hozott izgalmas játékot, a vendégcsapat nem talált fogást az ellenfelén. A gólcsendet a 25. percben törte meg a hazai csapat, egy távoli lövés talált utat a hálóba. A kapott gól által megtört Egység csapatát egy újabb találattal büntették a hazaiak. A második félidőre kirobbanó formában érkeztek meg a vendégek játékosai. A hatalmas nyomásnak meglett az eredménye, Itaj a talált be szabadrúgásból, majd Olah a 70. percben egy gyors támadás után volt eredményes. A kishegyesi klub 2 ponttal lemaradva a második helyen zárta az őszi szezont.

A 9. forduló: Pobeda–Mladost (Sz) 1:5, Budućnost–Egység 2:2, Slavija–Jedinstvo 3:2, Sloboda–Mladost (Cs) 0:5. A Tomislavci szabad volt.

1. Tomislavci

8

7

0

1

34:5

21

2. Egység

8

6

1

1

37:10

19

3. Mladost (Sz)

8

6

0

2

32:6

18

4. Budućnost

7

5

1

1

18:6

16

5. Mladost (CS)

8

4

0

4

19:20

12

6. Slavija

8

3

0

5

12:27

9

7. Jedinstvo

8

1

1

6

8:33

4

8. Sloboda

7

1

0

6

7:29

3

9. Pobeda

8

0

1

7

4:35

1

A bajnokság tavasszal folytatódik.

SZABADKAI VÁROSI LIGA

Csantavér: Csantavér–Elektrovojvodina 0:1 (0:1)

Csantavéri sportközpont, 70 néző, vezette: Rbojević (Szabadka). Góllövő: Babičković az 5 percben. Csantavér: Pesti, Kozma, Bózsity Márk, Bózsity Martin, Szabó A., Szabó F., Kelemen, Földi (Op), Vituska (Kecsenovity), Szedlár (Dukai), Engi.

Elektrovojvodina: Zarić, Lazić, Kurušić, Orlovac, Skoro, Babičković (Subašić), Kujundžić, Tanasković (Purković), Pletikosić (Matić), Uzelac, Bencsik.

Rögtön az első támadásnál hátrányba kerülhetett volna a csantavéri együttes, de Uzelac lövését a hazai kapus még hárította. Az 5. minutumban egy ellentámadás végén már nem sikerült mentenie a csantavérieknek: Babičković magabiztosan lőtt Pesti kapujába. A mérkőzésen a vendégek több nagy helyzetet is kialakítottak, de a csantavériek hálóőre mindvégig résen volt, így a hazaiak elkerültek a nagyarányú vereséget.

A 11. forduló: Solid–Lokomotiva 3:14, Csantavér–Elektrovojvodina 0:1, Žednik–Bikovo 2:2, Mala Bosna–Palics 3:4, Višnjevac–Vinogradar 1:1. A Hajduk szabad volt.

1. Elektrovojvodina

10

8

1

1

36

12

25

2. Lokomotiva

10

8

1

1

31

11

25

3. Hajduk

10

8

0

2

31

12

24

4. Žednik

10

6

1

3

28

19

19

5. Bikovo

10

5

2

3

22

18

17

6. Vinogradar

10

4

2

4

23

18

14

7. Višnjevac

10

4

2

4

20

21

14

8. Palić

10

2

1

7

15

28

7

9. Csantavér

10

2

0

8

10

21

6

10. Mala Bosna

10

2

0

8

17

32

6

11. Solid

10

1

0

9

17

58

3

A következő fordulóban (november 10.): Višnjevac–Palics, Mala Bosna–Bikovo, Žednik–Elektrovojvodina, Csantavér–Lokomotiva, Solid–Hajduk. A Vinogradar szabad volt.

NŐI LABDARÚGÁS – I. LIGA

Szabács: Mačva–TSC 0:10 (0:3)

Karađorđe-stadion, 20 néző, vezette: Međedović (Újvidék). Góllövők: Balázs a 16., 55., 79., Kecman a 9., 61., Knežević a 33., 49., Jankov az 51., 65., Božić a 85. percben.

Mačva: Dimitrijević, Gavrilović (Živković), Jović, T. Simić, Ilić, M. Simić, Tadić, Graovac, Mihailović, Kaldešić.

TSC: Ubović, Sóti (Ivošević), Totajev, Drobnjak, Jelača, Szilusi, Balázs, Jankov, Kecman (Božić), Körmöczi (Kovács), Knežević.

A hazai csapat csak néhány percig tudott ellenállni a vendégrohamoknak, a 9. percben ugyanis Knežević átadása után Kecman vezetést szerzett a magyarkanizsaiaknak. Ezt követően már csak egy csapat volt a pályán, a Tisza-partiak sorra alakították ki a jobbnál jobb lehetőségeket, és a mérkőzés végéig még kilencszer bevették a szabácsiak kapuját. Vajda Fangyó tanítványai egy kicsit jobb összpontosítással nagyobb arányú győzelmet is arathattak volna, mivel a csatárok sok esetben már csak a kapussal álltak szemben, és a látottak alapján akár húsz gólos vendégsiker is születhetett volna. A gólzáporos győzelemnek köszönhetően a TSC gárdája megszerezte az őszi bajnoki címet, a 9. fordulóig listavezető Kolubara együttese ugyanis a zárófordulóban „csak” három góllal nyert Kruševacon, így a kék-fehérek jobb gólarányuknak köszönhetően előzni tudtak. A magyarkanizsaiak az őszi idényben mindössze egy gólt kaptak, gólzsákjuk, a 14 gólig jutó Balázs Bettina pedig társbérletben vezeti a góllövőlistát.

A 9. forduló: Napredak–Kolubara 2:5, Mačva–TSC 0:10, Radnički–Majdanpek 3:3, Crvena zvezda B–Rad 5:0, Lavice–Spartacus B 1:0. Az élcsoport: TSC 25, Kolubara 25, Rad 15 pont stb.

A bajnokság márciusban folytatódik.