2021. október 27., szerda

Jó szereplés a királyok városában

Magyarország egyik ékköve, az egykori királyság egyik fővárosa és királyi székhelye, a királyok városaként is ismert Székesfehérvár adott otthont a Kű Lajos és alapítványa, az Aranycsapat Alapítvány által megálmodott összmagyar diákbajnokságnak, amely idén a 15. ilyen rendezvény volt, s mint mindig, birkózásban, sakkban, asztaliteniszben és leánykézilabdában mérhették össze erejüket és tudásukat a Kárpát-medence magyarlakta régióiból érkezett fiatalok. A megnyitó ünnepségen így három kiváló olimpikon, Kűn kívül Wichmann Tamás kilencszeres világbajnok kajakos és Gedó György, München olimpiai ökölvívó bajnoka köszöntötte az egybegyűlteket.

A délvidéki csapat Székesfehérváron (Tóth Tibor felvétele)
A délvidéki csapat Székesfehérváron (Tóth Tibor felvétele)

A délvidéki, vajdasági csapat ezúttal is gondosan volt kiválogatva, Gyólai Zoltán, a diákversenyek délvidéki koordinátora most is kiváló munkát végzett, mert Temerintől kezdve Nagybecskereken keresztül egészen Horgosig mindenhonnan érkeztek versenyzők, akik szokás szerint ezúttal is hazahozták az érmek és a serlegek java részét.

Hozzá kell azonban tenni, hogy ezúttal (is) foghíjasra sikeredett a mezőny, mert például birkózásban csak a vajdasági és a kárpátaljai csapat volt teljes, kevesen jöttek el az asztaliteniszezők közül is, s a helyi szervezés sem állt a feladata magaslatán, mert hiába tanultak például két hónapot II. Rákóczi Ferenc emlékévére a zentai iskolások (Újházi Réka, Zabos Zsófia, Berta Fanni, Szabó Dániel), más régiókból nem tartották ezt fontosnak, de még a helyi iskolások is lemondták a szereplést, betegségre hivatkozva. A zentaiak azonban nem utaztak el hiába, mert a színpadon azért hibátlanul felmondták a leckét, amiért ők is aranyéremben részesültek.

Birkózásban sem tartották fontosnak a helyiek a fellépést, de azért volt pár kiváló mérkőzés, hiszen ha a vajdaságiak és a kárpátaljaiak fogják meg egymást a szőnyegen, ott azért szikrázik a dolog.

A sakkozók mezőnyében ezúttal zentaiak indultak, s érdekesség, hogy a közöttük legkisebb, az örökmozgó Kincses Kristóf érte el a legjobb eredményt a legkisebbek között.

Orosz András (balról) döntője (Tóth Tibor felvétele)
Orosz András (balról) döntője (Tóth Tibor felvétele)

Az asztaliteniszezőknél a legnagyobb csata az általános iskolás fiúk döntőjében volt, ahol végül a temerini Orosz András akarta jobban a győzelmet, s a végére neki maradt több ereje.

Leánykézilabdában az utóbbi években már megszokhattuk, hogy az adai lányok a gútai vagy aranyosi ellenfeleikkel vívták meg a kemény döntőket, de idén nemcsak a Halász Józsefben acélosodó lányok jöttek el, hanem üde-friss színfoltként a tornyosi lánykák is, akiknek ez volt az első hivatalos fellépésük élesben. Gyakorolni kell még, de az akarással semmi baj nem volt, egyedüli szépséghibaként pedig azt kell megemlíteni, hogy az egyik tornyosi lány részleges bokaszalag-szakadást szenvedett, egy másikat pedig kétszer olyan szerencsétlenül talált fejbe a labda, hogy kisebb agyrázkódással kórházba került.

Az adaiak kapcsán meg kell említeni, hogy a Halász bajnoki mérkőzése miatt fiatalabb korosztállyal érkeztek meg, s ez csak a bronzéremre lett elegendő, habár a gútaiak II. csapata ellen elszenvedett elődöntős vereség kikerülhető lett volna. Sebaj, jövőre ismét visszavehetik a koronát!

2020-ban Veszprém ad majd otthont az eseménynek, de a bajnokságnak nem ártana egy kis frissítés, mert hiába volt 210 résztvevője a versenyeknek, abból 70-80 vajdasági volt, ami azt jelenti, hogy nélkülünk nem is lenne „összmagyar bajnokság”. A rossz tapasztalatok miatt sokaknak már kedvük sincs eljönni ezekre a versenyekre, de mindez szervezés kérdése, mert a verseny alapötlete kiváló, csak a kivitelezéssel vannak gondok.

Ha ezek megoldódnának, hiszem azt, hogy a vajdaságiak továbbra is nagy szeretettel vennének részt a bajnokság döntőin, mert tudunk mi még ettől is erősebb, jobb csapatokat kiállítani!

A délvidéki versenyzők eredményei, birkózás, 38 kg: 2. Lengyel Kevin (Magyarkanizsa). 42 kg: 1. Berkec Dániel (Zenta). 46 kg: 2. Pék Zalán (Zenta). 50 kg: 1. Berkec Dejan (Zenta). 54 kg: 1. Vámos Antal (Zenta). 58 kg: 1. Tóth Dániel (Zenta). 63 kg: 2. Tóth Csaba (Zenta). 69 kg: Teleki Dániel (Magyarkanizsa). 76 kg: 1. Mihajlović Andrej (Nagybecskerek). 85 kg: 1. Molnár Dávid (Nagybecskerek).

Asztalitenisz: 3. Golić Teodora (Csóka), 2. Bimbó Emma (Magyarkanizsa), 1. Bimbó Zsófia (Magyarkanizsa), 1. Orosz András (Temerin).

Sakk: 2. Kincses Kristóf, 3. Horváth Evelin, 3. Györe Csongor (mind zentai).

Gyólai Karolina fő szervező ezúton szeretne köszönetet mondani a csapatok vezetőinek: Váradi Lászlónak (sakk), Hromis Szilviának (asztalitenisz), Kiss Sándornak (adai kézilabda), Nagy Abonyi Enikőnek (tornyosi kézilabda), Zörgő Lászlónak (birkózás), Locki Barbarának (történelmi vetélkedő) és Csábi Líviának, aki a fellépett néptánccsoportot irányította.