2024. április 18., csütörtök
JŐVŐ HÉTEN BUDAPESTEN

Ülésezik a szerb–magyar gazdasági vegyes bizottság

A jövő héten kedden és szerdán tartják meg Budapesten a szerb–magyar gazdasági vegyes bizottság soron következő ülését. Mint azt Pintér Attila, Magyarország belgrádi nagykövete lapunknak elmondta, a vegyes bizottság megvizsgálja, hogy az előző ülés során vállalt feladatokból mi teljesült, illetve beazonosítják az újabb és újabb területeket.

– Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a magyar–szerb gazdasági kapcsolatok a politikai kapcsolatokkal párhuzamosan fejlődnek, erősödnek. Emlékeztetni szeretnék arra, hogy 2012–2013 óta folyamatosan bővül a kétoldalú kereskedelmi forgalom. Tavaly már meghaladta a 2,5 milliárd eurót, és ha az idei év első hét hónapjának adatait nézzük, magyar részről több mint 7, szerb részről pedig több mint 4 százalékkal növekedett ez a forgalom. Jó esély van arra, hogy az idén újabb rekordot döntsünk – hangsúlyozta.

A gazdasági befektetéseket részletezve kiemelte: az OTP Bank befejezte a Vajdasági Bank akvizícióját, és megkezdte a Société Générale Bank szerbiai leányvállalatának a megszerzését. A nagykövet információi szerint ez a folyamat is a terveknek megfelelően zajlik, így jó esély van arra, hogy a jövő év folyamán befejeződjön. Ez után az OTP a három legjelentősebb szerbiai bank egyikévé válik.

– Nemcsak az OTP, hanem a MOL olajipari válallat is jelentős beruházást hajtott végre. Karlócán szeptemberben egy depót, azaz raktárat avattunk. Emellett több kisebb magyarországi vállalat is komolyan gondolkodik azon, hogy befektetéseket hajt végre Szerbiában – hangsúlyozta.

Kitért arra is, hogy a vajdasági gazdasági fejlesztési támogatás keretében megvalósított, megvalósítandó programok között újabb és újabb üzemavatásokra kerül sor. A következő ilyen program csütörtökön lesz, amikor Kiss-Parciu Péter, Magyarország határ menti gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár Vajdaságba látogat.

A Magyarország és Szerbia közötti ötödik kormányzati csúcsra várhatóan a jövő évben kerül sor, melynek előkészületei már folyamatban vannak, a csúcs kapcsán dátumegyeztetésre azonban még nem került sor.