2024. április 18., csütörtök

Oláh Tamásé a Kristálygömb Díj

A Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencia 2019. évi Kristálygömb Díját a kuratórium (Kastori Rudolf akadémikus, dr. Csányi Erzsébet egyetemi tanár és dr. Gábrity Molnár Irén egyetemi tanár) egyhangúlag Oláh Tamásnak ítélte oda a színháztudomány, az irodalomtudomány és a dramaturgia terén elért kiváló eredményeiért és a Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferenciákon való kiemelkedő szerepléseiért.

Oláh Tamás 1990-ben született, magyarkanizsai lakos. Az újvidéki Magyar Tanszéken szerzett először filológus-hungarológus, majd mesterfokozatú nyelv- és irodalomtanár címet. 2015-ben a budapesti Károli Gáspár Református Egyetemen okleveles színháztudomány szakos bölcsésszé vált, jelenleg művészettudományi doktoranduszi tanulmányokat folytat a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Dramaturgként, szövegkönyvíróként, rendezőként azonban más színházakban is dolgozott, eddig 14 előadás, illetve játékfilm elkészítésében vett részt

A díjat november 23-án, a 18. Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencián, Újvidéken, a Technológiai Kar amfiteátrumában veheti át Oláh Tamás.