2024. március 28., csütörtök

Tiltakozók várták az államfőt a Szerbiai RTV székháza előtt

Az Egy az ötmillióból tiltakozó megmozdulások szervezői és támogatói a Szerbiai Rádió és Televízió előtt gyülekeztek ma este. A közmédia Upitnik című műsorában Aleksandar Vučić államfő szerepelt, a polgárok pedig állításuk szerint, azért érkeztek a Szerbiai RTV székháza elé, hogy az elnöknek feltehessék kérdéseiket.

Az N1 tudósítása szerint pár kisebb incidensre is sor került a helyszínen, mivel a tömeg egy része Dragan Đilast, a másik pedig Aleksandar Vučićot elmarasztaló mondatokat skandált. A hírek szerint a rendőrök akadályozták meg a helyzet eldurvulását.

Közben az államfő megérkezett a Szerbiai RTV székházába, de a gyülekezőkkel nem találkozott. Kiemelte, hogy senki sem akadályozhatja mások mozgásszabadságát, és jogellenesnek nevezte a polgároknak a székház előtti gyülekezését.