2024. április 19., péntek

Erőszak lépten-nyomon

Az elmúlt héten nagy visszhangot váltott ki a hír, miszerint Szabadkán a Szent Teréz-székesegyház közelében lévő buszmegállóban egy tizennyolc éves és további öt kiskorú fiú minden ok nélkül bántalmazta a tizenhét éves Sz. Á.-t, akit az esetet követően a kórházba szállítottak.

Sz. Á. a színházba indult, ám mivel korábban érkezett a helyszínre, úgy döntött, leül a közeli parkban. Az ott lévő buszmegállóban egy hétfős társaság tagjai ültek, akik amikor elhaladt mellettük, rászóltak, hogy álljon meg. Mivel a fiú nem tett eleget a felszólításnak, megtámadták. Az áldozatot többször is megütötték, sőt a hírek szerint több támadónál farúd is volt, amivel komoly sérüléseket okoztak a fiúnak. A szemtanúk értesítették a mentőket, valamint a rendőröket. Az előbbiek tagjai a kórházba szállították az áldozatot. A fiú fején több sérülés is keletkezett, a szemöldöke felrepedt, így össze kellett varrni, emellett a kulcscsontja is eltört.

A rendőrök kihallgatták a jelenlévő szemtanúkat, és a megállóban várakozó 17 éves lány felismerte az egyik elkövetőt, akit így azonosítani tudtak. A rendőrség az esettel kapcsolatban közleményt adott ki, amelyben arról értesítik a nyilvánosságot, hogy őrizetbe vették a 18 éves A. K.-t, akit garázdasággal gyanúsítanak, illetve azonosították a többi támadót is, akik ellen bűnvádi feljelentést tettek.

A csütörtök esti támadás helyszíne (Fotó: Gergely Árpád)

A csütörtök esti támadás helyszíne (Fotó: Gergely Árpád)

Az esethez kapcsolódik a hír, hogy a szemtanút, aki segített az elkövetők azonosításában, még aznap halálosan megfenyegették. A lány szülei értesítették a rendőrséget, amelynek illetékesei hétfőn egy újabb közleményt bocsátottak ki, miszerint őrizetbe vették a 2005-ben született A. P.-t, akit a halálos fenyegetésért harminc napig terjedő előzetes letartóztatásba helyeztek.

Az esetről szóló beszámolókból az derül ki, hogy a megtámadott fiú nem ismerte az elkövetőket, és nem beszélhetünk etnikai alapú támadásról sem. Az okok tehát egyelőre ismeretlenek, ez viszont felveti a miért kérdését.

Az utóbbi időben megnövekedett a kiskorúak által elkövetett erőszakos bűncselekmények száma, és talán nem múlik el nap, hogy az országos médiában ne jelenne meg olyan tudósítás, ami ilyen eseteket ad hírül. A kortárs erőszak témaköre egyre nagyobb szerepet kap a közbeszédben is, és a komolyabb következményekkel járó esetek, mint amilyen a fenti is, újra és újra ráirányítja az emberek figyelmét erre a témára.

Papp Ágota pszichológus lapunk kérdésére elmondta, hogy különbséget kell tennünk a kortárs erőszak és a kortárs agresszió között. Utóbbi egy olyan tevékenység, ami hirtelen felindulásból, aktuális indulati állapotból ered, és nincs benne célzottság, tervezettség, míg a kortárs erőszak esetében egy kitervezett, konkrét személy ellen irányuló erőszakos cselekedetről beszélhetünk, aminek különböző formái vannak.

– Az erőszakosságnak nagyon sokféle gyökere van. Lehet biológiai, de például szociális eredetű is. Ha az utóbbit nézzük, beszélhetünk a rossz minták meglétéről a családban, vagy a kiskorú környezetében, de kiválthatja valamilyen traumatikus élmény, például egy rosszul lejátszódó gyászfolyamat is, ugyanakkor lehet egy korábbi áldozati pozícióból eredő erőszakosság, valamint származhat olyan belső feszültségből, ami a rossz kommunikációból, a teljesítménykényszerből fakad, amit bizonyos helyeken keretek között lehet tartani, de ezek például az iskolában kitágulhatnak, és erőszakos cselekedetekké fajulhatnak – mondta Papp Ágota.

Mint megtudtuk, felgyorsult világunkban a kortárs erőszak jeleit korábban felismerjük, és az oktató, nevelő intézményeknek van egy olyan törekvése, hogy minél előbb azonosítsák. Azt is szem előtt kell tartani, hogy a megjelenési formája is korábban kiütközik, kezd problémássá válni, illetve egyre több az áldozat, akik akként is azonosítják be magukat.

– A pszichológia egyértelműen a prevencióban hisz. A legfontosabb a jó kommunikáció, egy támogató, melegebb háttér megteremtése, amire azonban sokszor nincs lehetőség. A büntetés nyilvánvalóan nem kerülhető el, és ebben az iskoláknak nagy szerepe van, és erre ilyen esetekben a szülőkkel együttműködve kerül sor a törvényekkel összhangban. A cél, hogy a fiatal eljusson a belátásig, a cselekmények egy olyan tudatosítása, hogy azokra a jövőben ne kerüljön sor – fogalmazott a pszichológus.

A fenti esetről szóló tudósítások nagy felháborodást váltottak ki a világhálón, és sokan az elkövetők példás megbüntetését követelik, azonban tekintetbe véve, hogy az esetet a rendőrség könnyebb testi sérülést okozó garázdaságnak minősítette, a várható büntetés mértéke minden bizonnyal elmarad a kommentelők részéről elvárttól.