2024. március 28., csütörtök
MOTOGP – MALÁJ NAGYDÍJ

Visszavágó

A MotoGP-szezon utolsó előtti fordulójára már csak az maradt az egyetlen kérdés, hogy képes lesz-e még valaki letaszítani a dobogó tetejéről Marc Marquezt, aki megszerzett pontok tekintetében minden idők legerősebb évadát futja, és zsinórban öt győzelemmel érkezett a sepangi Maláj Nagydíjra.

Nos, a Honda spanyolja az időmérőn rögtön tett is egy nagy szívességet a többieknek egy látványos bukás képében, aminek nyomán csak a 11. helyre állhatott fel a rajtrácson. Nem hiányzott azonban sokáig az élmezőnyből a nyolcszoros bajnok: vasárnap egy bevállalós rajt után már a nyitókör végén a 2. pozícióban haladt át a célvonalon. A pole-ból induló Fabio Quartararo előtt ugyan nagy lehetőség állt, ám korán visszaesett, az élen pedig Maverick Vinales tett hamar szert lélegzetvételnyi előnyre. Az első két helyezett sorrendje már nem is változott, az egy hete Ausztráliában az utolsó körben eleső Vinalest ezúttal Marquez sem tudta elcsípni, így idei második győzelmét szerezte. A harmadik helyért Andrea Dovizioso győzte le Valentino Rossit.

A Moto3 futamát a már világbajnok Lorenzo Dalla Porta nyerte, míg a Moto2-ben most biztosította be címét Álex Marquez. Ám nagyon úgy fest, 2020-ra sem valósul még meg, hogy a Marquez testvérek azonos mezőny tagjai legyenek, hiszen a MotoGP-ben már minden ülés elkelt, így Álex még egy évre aláírt a Moto2-be.

A hétvégét az egyik betéteseményen történt halálos baleset árnyékolta be: az Asia Talent Cup futamán balesetben szerzett sérülés következményeként életét vesztette egy 20 éves indonéz versenyző, Afridza Munandart.

A Maláj Nagydíj végeredménye: 1. Maverick Vinales (spanyol, Yamaha) 40:14,632, 2. Marc Marquez (spanyol, Honda) +3,0 másodperc hátrány, 3. Andrea Dovizioso (olasz, Ducati) +5,6, 4. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) +5,9, 5. Álex Rins (spanyol, Suzuki) +6,3, stb.

A világbajnokság állása: 1. Marquez 395 pont, 2. Dovizioso 256, 3. Vinales 201, 4. Rins 194, 5. Petrucci 176, stb.