2024. március 28., csütörtök

Vekerdy Tamás nyomában

Abban, aki – tanárként és szülőként – vagyok, azt hiszem legnagyobb szerepe Vekerdy Tamásnak van. Amikor pár évvel ezelőtt egy szülővel való beszélgetésem során kiderült, hogy a beszélgetőpartnerem nem ismeri őt, miközben két gyereket nevel, őszintén elcsodálkoztam. Azt hiszem, számomra természetes volt, hogy akinek bármilyen köze van gyerekekhez, gyerekneveléshez, az ismeri őt. Elmúlt már ez a naivitásom, és azt is tudom, hogy ha úgy lenne, ahogy képzeltem, nem ilyen társadalomban élnénk. Vekerdy Tamás egy hónappal ezelőtt meghalt, de olyan hatalmas munkát végzett, olyan sok fontos dolgot mondott, írt, hogy azt gondolom, nem távozott el közülünk, mert az elvei alapján nevelt gyerekek köztünk vannak, és továbbviszik a gondolatait.

Mivel ezekben az írásokban a tanári pályám élményeit, tapasztalatait szoktam megírni, így most mindenképpen fontosnak tartom, hogy újra felidézzem néhány alapvető gondolatát, amelyek meghatározták tanári munkámat.

Az iskolához, tanításhoz, gyerekekhez való viszonyom szinte teljes egészében Vekerdy gondolatain alapulnak. Az egyik ilyen – nagyon sokat idézett – mondata, hogy az iskola betegít. Nagyon kevés tanár képes akár csak elgondolkodni is azon, hogy az a rengeteg óra, amit a gyerekek az iskolában töltenek, ráadásul egy teljesen érdektelen és értelmetlen rendszerben, igenis megbetegíti a gyerekeket. Elvárják tőlük, hogy napról napra, sok éven keresztül egyfolytában fölösleges adatokat magoljanak, és közben tegyenek úgy, mintha ez fontos, szükséges és értelmes lenne. Vekerdy gyakran mondta azt is, amit mesterétől, Mérei Ferenctől hallott, mégpedig hogy: „Ahol untatnak, onnan menekülj!” Melyik szülő merné ezt idézni a gyerekei tanárainak, akik arra panaszkodnak, hogy a gyerek nem figyel, nem aktív órán? A gyereknek nem az a DOLGA, hogy figyeljen órán. A tanárnak viszont az a dolga, hogy úgy tartson órát, hogy arra a gyerek figyeljen.

Engem a legtöbb támadás amiatt a gondolat miatt ér, hogy értelmetlen rengeteg tananyagot „leadni” az órán, mert a gyerekek nem tudják befogadni, hiszen napi nyolc órában „adják le” nekik a különböző tananyagokat. Élményszerűen kell tanítani, amit a diákok magukévá tudnak tenni, és így kevesebbet, de maradandóan fognak megtanulni. Azt is Vekerdy Tamástól tanultam, hogy nem az iskolai eredmények határozzák meg, hogy a gyerekből sikeres felnőtt lesz-e. Ez is olyan téma, amit szinte lehetetlen tanárokkal, szülőkkel elhitetni, pedig adatok, megfigyelések bizonyítják. Nem számít, hogy milyen osztályzatai vannak a gyereknek. Az számít, hogy érezze jól magát a bőrében, legyenek számára fontos dolgok, amik iránt elkötelezett, amikért örömmel dolgozik is.

Tehetséggondozó gimnáziumi tanárként az egyik legfontosabb mondata számomra az, hogy a tehetség mindig deviáns. Másfél évtizede vagyok együtt szinte naponta olyan diákokkal, akik között van, volt néhány tehetséges, akikkel valóban sokat beszélgettem, mert a tanáraik panaszkodtak rájuk a magatartásuk miatt. Ezek a diákok jellemzően csak azzal a témával foglalkoznak, ami érdekli őket, amit a tanárok többsége nem tud elfogadni, csak akkor tisztelik a tanárt, ha valóban tekintély a számukra, és nem igyekeznek szépen viselkedni csak azért, mert ez az elvárás. Csak azt teszik, amit értelmesnek tartanak. Így sokszor több tantárgyból alig húzzák ki a kettest, és ha csak tehetik, el is lógnak a számukra érdektelen órákról. Ezeknek a diákoknak elmondom, hogy megértem őket, és általában igazat is adok nekik, de a békesség kedvéért próbáljanak meg ők is elfogadóbbak lenni. Ezt megértik, és legtöbbször sikerül is tartaniuk magukat a megállapodásunkhoz.

Szülőként a legfontosabb tanácsok, amiket megfogadtam Vekerdytől arra vonatkoznak, hogy a gyereket békén kell hagyni, nem kell mindig a nyomában lenni, mindent tudni, amivel foglalkozik, engedni kell, hogy azzá váljon, aki ő valójában. Mióta ezt tudom, nagy örömömet lelem abban, hogy figyelem a saját gyerekem kibontakozását. Ugyanakkor az is nagyon felszabadító, hogy a szülőnek nem az a dolga, hogy teljes életével szolgálja a gyereket, neki magának is élveznie kell az életét, hiszen ha ő boldog és elégedett, az a gyerekre is jó hatással van.

Ezek az elvek tovább élnek, mivel a gyerekek, akiket ezek szerint nevelünk, magukban hordozzák, és továbbadják. Vigasztaló az a tudat, hogy az internet korában van esély arra, hogy minél több tanár, szülő találkozik Vekerdy Tamás gondolataival, és így biztosan lesznek, akik elsajátítják ezeket az elveket.