2024. március 28., csütörtök

Elhihetik – megkapták!

Hivatalosan is megkezdték a nyugdíjasok 5000 dináros egyszeri támogatásának folyósítását

Nagyon sok nyugdíjas kételkedett abban, hogy az előbb decemberre, majd még korábbra, novemberre ígért egyszeri támogatás valóban megérkezik-e a számlájukra. Az országban élő 1,7 millió nyugdíjas többsége azonban már bebizonyosodhatott arról, hogy az 5000 dináros támogatás valós. Egyes bankok ugyanis már a múlt hét végén megelőlegezték ügyfeleiknek az összeget, hivatalosan azonban ma kezdték kiosztani az állami támogatást.

A nyugdíjasok az egyszeri segélyt meghatározott ütemben kapják meg. Hétfőn azok vehették fel a támogatást, akik egyébként bankszámlán keresztül kapják a nyugdíjat, de megkezdték a postai úton történő kifizetéseket is. A napokban a postások is házhoz viszik az juttatást. A segélyt azok is megkapják, akik rokkantsági alapon jogosultak a nyugdíjra, illetve azok a fogyatékkal élő gyerekek is, akik a Köztársasági Nyugdíj-biztosítási Alap kedvezményezettjei. A nyugdíjasok egyszeri támogatására 85 millió eurót különítettek el az államkasszából.

Ahogyan azt Siniša Mali pénzügyminiszter már korábban is bejelentette, a nyugdíjasok január elsejétől a havi járandóságuk 5,4 százalékos emelésére is számíthatnak. A nyugdíj- és rokkantsági biztosításról szóló törvény módosítása ugyanis előrelátja az úgynevezett „svájci model” bevezetését, amelynek értelmében a nyugdíjakat évente egyszer hangolják össze az éves inflációval illetve az átlagbérekkel, mégpedig minden év január elsején.

A szerb közmédiában már megjelentek különböző számítások azzal kapcsolatban, mekkora is lesz a növekedés. A szakemberek szerint a jelenlegi 26300 dináros átlagnyugdíj mintegy 1500 dinárral lesz magasabb. A legmagasabb nyugdíjak esetében az emelés akár hétezer dinár plusz jövedelmet is jelenthet havonta, a legalacsonyobb jövedelmek esetében viszont csak 540 dináros növelést tapasztalnak majd a nyugdíjasok - ez arra a 106 ezer szép korúra vonatkozik majd, akiknek havi jövedelme jelenleg csupán 10000 dinár.