2024. április 18., csütörtök

Elfogadta a 2020-as költségvetési tervet a szerb kormány

Jövőre négy százalékos gazdasági növekedés várható

A szerb kormány elfogadta a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot, amely 1334,7 milliárd dinár bevétellel és 1314,5 milliárd dinár kiadással számol. 

A szerb kormány ülése (Fotó: Beta/Vlada Srbije/Slobodan Miljevic)

A szerb kormány ülése (Fotó: Beta/Vlada Srbije/Slobodan Miljevic)


Siniša Mali pénzügyminiszter kijelentette, hogy jövőre négy százalékos gazdasági növekedés várható. Az új költségvetéssel véget ér a gazdasági konszolidáció időszaka, és megkezdődik a fejlődés korszaka - tette hozzá. A pénzügyminisztérium szerint az államadósság a jövő évben a GDP 50,3 százalékára csökken. Tavaly még 56 százalékos volt a GDP-arányos államadósság, néhány éve pedig még 80 százalékos.

A költségvetési tervben helyet kapott a közszférában dolgozók béreinek körülbelül 1,3 százalékos növelése is. A nyugdíjakat 5,4 százalékkal növelnék jövőre, erre 581,2 milliárd dinárt különített el a kormány. Emellett mintegy 200 milliárd dinárt fordítanak nagyberuházásokra, főként az út- és vasúthálózat fejlesztésére. Jelentős befektetéseket terveznek a környezetvédelem, az egészségügy és az oktatás terén is, de tudományos központok kiépítésére is fordítanak eszközöket.

A költségvetésről szóló törvény körülbelül két héten belül kerülhet a szerbiai képviselőház elé.