2024. március 28., csütörtök

A hazug embert előbb utolérik, mint a belga kutyát

Az amerikai katonák mellett egy jól kiképzett kutyának, Conannak is szerepe volt Abu Bakr al-Bagdadi likvidálásában. Az Iszlám Állam (IÁ) vezetője elleni akcióban bevetett négylábú „kommandós” azonban máris egy botrány kellős közepén találta magát, jóllehet még a Közel-Keleten szolgál, ahonnan csak a jövő héten utazik haza, hogy utána a Fehér Házban is vendégül lássák.

Conannak hívják azt a kutyát, amely jól megkergette az Iszlám Államot irányító Abu Bakr al-Bagdadit, aki az akcióban végül fölrobbantotta magát. A terrorszervezet vezére vasárnap halt meg abban a rajtaütésben, amelyet amerikai elitkatonák hajtottak végre ellene szíriai házában. A támadók munkáját egy négylábú „kommandós” is segítette.

A védőkkel folytatott tűzharc után al-Bagdadit egy alagútba szorították az amerikaiak. Az IÁ-vezér robbanómellényt viselt, ezért üldözői nem mertek a közelébe menni, hanem a kutyát küldték utána, amely ugyan a nyomába eredt, ám szerencsére nem fogta meg, mert a terrorista – felismerve kilátástalan helyzetét – felrobbantotta magát. Emiatt az őt üldöző állat megsebesült, de nem súlyosan. Állapota javul, és a jövő héten már a Fehér Házban is fogadja az amerikai elnök.

Donald Trump a sikeres szíriai művelet után egy nappal már közzé is tette a – mint írta – „csodálatos kutya” fényképét, amely részt vett a „nagyszerű munka” elvégzésében, mármint al-Bagdadi likvidálásában. Igaz, a hős eb nevét akkor még nem árulta el, de az is hamarosan kiderült.

Hollandiában, ahonnan Conan valószínűleg származik, szerdán este a NOS közszolgálati televízió főműsoridejében (a híradóban) több perces riportot közöltek róla, illetve arról a kiképzőközpontról, ahol a jelenleg már ötéves belga malinois (avagy belga juhászkutya) tanulhatott. Marco van Hoof, a Best nevű településen működő kutyakiképző vezetője egy helyi online hírportálnak azt nyilatkozta, hogy fölismerni vélte egykori „tanítványát”.

Szerdán azonban egy botrányos fénykép is megjelent az IÁ hírhedt főnökét halálba kergető jószágról, illetve Trumpról. A „felvételen” az látszik, amint az elnök éppen kitűnteti az általa „amerikai hős”-nek titulált kutyát.

Hamarosan kiderült azonban, hogy fotomontázsról van szó, vagyis Trump Twitterén olyan kép jelent meg, amelyen egy vietnámi háborús veterán (James McCloughan) helyére, akit 2017-ben részesített kitüntetésben az elnök, a kutya képét helyezték, némi photoshopos ügyeskedéssel. A tíz bajtársa életét megmentő 73 éves veteránt tehát kitörölték, kiszerkesztették, s helyére Conan portréja került, mögötte Trumppal, aki éppen a legrangosabb katonai elismerést, a Becsület érdemrendet (Medal of Honor) akasztja az eb nyakába.

Úgy tűnik, ez a csúsztatás mégsem Trump „érdeme”, hanem valamelyik hekkeré. Merthogy a valóságban az elnök nem tüntette ki a kutyát. Ergo: valaki hamisan keltette ennek hírét, még akkor is, ha azt egy összeollózott fényképpel próbálta „igazolni”.   

Rosszmájúak azonban azt sem tartják kizártnak, hogy Trump szerkesztette, hamisította az ominózus fotót. Az elnöki hivatal tagadja, hogy ez történt. Hivatalosan ugyanakkor megerősítette, hogy a kép photoshoppal készült.

A Fehér Ház szerint nem került sor kitüntetésre, és a kutya sem vendégeskedett még az elnöki rezidenciában. Ám Trump már megerősítette: Conan „valamikor a jövő héten elhagyja a Közel-Keletet”, s ellátogat a Fehér Házba.