Ma mindenszentek ünnepe van, holnap pedig halottak napja lesz. Ezeken a napokon elhunyt szeretteinkre emlékezünk, ellátogatunk sírjukhoz, és virággal, gyertyával díszítjük fel azokat. A sírok között keveseknek jut eszükbe, hogy a temetőknek is megvan a maguk története. Szabadka temetőinek főbb eseményeit Iványi István várostörténeti monográfiájában olvashatjuk. Ennek segítségével idézzük fel mi is a városi temetők históriáját.
Az első római katolikus temető a mai Szent Rókus-kápolna helyén volt. Ez akkoriban a városon kívülre esett. Ide temették azokat, akiket az 1690-es években Thököly Imre katonái öltek meg. Történt ugyanis, hogy Thököly Imre fejedelem a törökök vazallusaként 1683-tól több portyát indított Bácskába, és Szabadkát is megtámadták néhányszor. A támadások elől a szabadkaiak Baja felé menekültek, vagy a Ludasi-tó környékén és az erdőkben kerestek menedéket. Thököly egy Virág nevezetű kapitánya azonban egyszer olyan hirtelen támadt a városra, hogy a lakosság nem tudott elmenekülni. A katonák a vár mellett sarokba szorították a város népét, és harminc férfit mészároltak le.
Később ebbe a temetőbe helyezték örök nyugalomra az 1738-as pestisjárvány áldozatait is. A dögvésznek is nevezett betegségnek összesen 313 szabadkai esett áldozatul. A temető így megtelt, és ezért egy új temetőt nyitottak a mai Szent Teréz-székesegyháztól délkeletre. A régi temető helyén pedig, a ferencesek kezdeményezésére, egy kápolnát emeltek, hogy így adjanak hálát Szent Rókusnak azért, hogy megszabadította a várost a rettegett betegségtől. A kápolna alapkövét 1738. szeptember 5-én rakták le, és a helyi lakosság adományaiból épült fel. Ez a ma is álló Szent Rókus-kápolna a Matko Vuković utca elején.
Az új temetőt 1741-ben szentelték fel, de nem kerítették körbe. Így valóságos kegyeletsértő helyzet alakult ki, ugyanis a sírok között szabadon járkálhattak az arra legelésző szarvasmarhák. Emiatt a városi tanács 1755. október 3-án minden gyónni képes személytől 3 krajcárt szedett be. A beszedett pénzből a következő évben körbekerítették a temetőt, azonban hamarosan a folyamatosan terjedő város útjába került. 1773-ban a temetővel szemben elkezdték építeni a Szent Teréz-templomot is. Egészségügyi szempontból ezért a temetőt ismét távolabb kellett tenni a várostól. A városi tanács az egyre növekvő lakosság miatt úgy határozott, hogy a város négy sarkán jelöl ki helyeket új temetők létesítésére, mégpedig a bajai, a halasi és a zentai úton. A negyedik pedig a városliget keleti oldalán kijelölt pravoszláv temető volt. Iványi említ egy topolyai úti temetőt is, amely a mai Kéri temető egy része volt.
1828-ban a városi temetők rendezésére került sor. A bajai, topolyai és zentai temetőt széles árokkal zárták körül. Emellett a topolyai temetőhöz újabb földterületet csatoltak. A zentai és bajai úti temetőbe csőszházat és halottasházat is építettek. A temetőrendezéssel kapcsolatban Iványi megemlíti a város zsidó temetőjét is. E szerint 1828-ban a zsidó temető helyét meghagyták a korábbi halasi kapunál, tehát a szabadkai zsidó polgárok végső nyughelye már ekkor is a mai helyén volt található.
A temetők közül mindig is a bajai úti volt a legrendezettebb, ugyanis ide temetkeztek a város előkelő polgárai. Erről tanúskodik az, hogy ebben a temetőben számos család sírkápolnáját is megtalálhatjuk. Legismertebb a Vojnics család sírkápolnája, amely Macskovics Titusz tervei alapján 1879-ben épült. Sajnos azonban az 1930-as években az épület jelentős átalakításon esett át. Lebontásra került a két központi torony meg az oldalsó tornyocskák. Falai maltervakolatot kaptak, így elveszítette neogótikus díszítőjegyeit. A temető egyébként számos jeles szabadkai polgár nyughelye. Itt találjuk többek között Lifka Sándor, Lányi Ernő, Szárits János, Bíró Károly, Székely Tibor vagy éppen Iványi István síremlékét. A zentai úti temető Paganini József olasz tüzérszázados sírjáról ismert. Paganini 1849. március 5-én halt hősi halált a kaponyai csatában. Az ő síremléke minden évben a szabadkai március 15-ei ünnepségek egyik fontos színhelye. Emellett a zentai úti temetőben található az 1944/45-ben ártatlanul kivégzettek emlékfala és a Vergődő madár.
