2024. április 16., kedd

Interaktív örömzene

Doroszlón járt Birinyi József budapesti népzenekutató

Idejöttünk muzsikálni címmel rendhagyó, interaktív zeneórában, hangszerbemutatóban, egyben koncertben lehetett része annak, aki részt vett Birinyi József budapesti népzenekutató és Brindza Beatrix doroszlói származású népdalénekes műsorán a doroszlói Petőfi Sándor Általános Iskolában.

Hangulatkép a műsorról (Fotó: L. Móger Tímea)

Hangulatkép a műsorról (Fotó: L. Móger Tímea)

A vendégművészeket Klemm Valéria, az általános iskola igazgatónője köszöntötte. L. Móger Tímea művelődésszervező, a Kuckó Gyermeksarok elnöke mutatta be ismertette a kiváló előadók életpályáját.

Birinyi József népzenekutató, a Filharmónia népi hangszeres szólistája, UNESCO díjas filmrendező, a Duna TV alapító főszerkesztője, a Magyar Kórusok Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA) társelnöke, a Hungarikum Szövetség Elnöke, a Magyarságkutató Intézet Néprajzi és Népzenei Intézetének igazgatója. A népzene szeretetét testvérével együtt édesapjától kapták, akivel muzsikáltak, készítettek hangszereket.

Az 1341 zeneszerszámból álló Birinyi Gyűjtemény Közép-Európa legnagyobb népihangszer-gyűjteménye. Birinyi József sokakkal szerettette meg idehaza és a világban a magyar népzenét. A doroszlói műsoron több mint 60 hangszert szólaltatott meg a doroszlai ,,csalogánnyal”, Brindza Beatrixel közösen.

Brindza Beatrix Doroszló szülötte, a Hajnal Akar Lenni… Kárpát-medencei Népdalverseny II. helyezettje, kétszeres Aranypáva díjas népdalénekes.

Indító élmény volt számára a nagyszülőkkel, családdal való sok közös éneklés. Kocsis Zsuzsannától tanult énekelni, ezt követően Kanalas Zsófia növendéke volt a Szabadkai Zeneiskolában, majd Budapesten a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta tanulmányait. Jelenleg logopédia és pszichopedagógia szakos hallgató a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Gyógypedagógiai Karán.

A két népzenész kivételes előadóművészeti és zenetudományi produkcióját gyerekek és felnőttek egyaránt nagy érdeklődéssel, aktív figyelemmel fogadták. Spontán zenekar alakult, játék zajlott és közösen énekeltek népdalt, amely Brindza Beatrix nagyapja, Kovács Endre, neves, doroszlói neves néprajzkutató gyűjteményéből való.

A csaknem kétórás programot a hangszerek kipróbálása, megtekintése zárta.