2024. április 20., szombat

Szónoklatok és olvasatok

Megtartották az Ékes beszéd egyetemista szónokversenyt Szabadkán

Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke és a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar az idén is megrendezte az Ékes beszéd elnevezésű egyetemista szónokversenyét. Az eseménynek ezúttal a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar adott otthont. A hallgatók két kategóriában mérettetek meg: a szép beszéd versenyen, vagyis a felolvasóversenyen és a szónokversenyen. Az első körben a résztvevőknek az előre megírt beszédeiket kellett előadniuk, illetve az előre begyakorolt szöveget kellett felolvasniuk. A második körben a szónokverseny indulóinak egy rögtönzött beszédet kellett előadniuk, a szép beszéd verseny indulóinak pedig fel kellett olvasniuk a helyszínen kapott kötelező szöveget.

A zsűri tagjai dr. Beke Ottó és dr. Hózsa Éva, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar tanárai, dr. Katona Edit, az újvidéki Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék tanára, továbbá Gandis Csongor, az MTTK hallgatója, és Kanyó Fruzsina, a Magyar Tanszék hallgatója voltak.

A szónokverseny harmadik helyezettje Tóth Laura (MTTK) lett. Második helyen végzett Király Tímea (Magyar Tanszék). A dobogó legfelső fokára Szeles Réka, a Magyar Tanszék hallgatója állhatott. A szép beszéd versenyen harmadik lett Törtei Petra (MTTK). A második helyet Móricz Virág Kinga (Magyar Tanszék) érdemelte ki. Megosztott első helyen végzett Csuvárdity Tamara (MTTK) és Szeles Réka.