2024. március 28., csütörtök

Letűnt idők mesterségeinek nyomában

A zentai Régi Mesterségek Házában szervezett nyílt hétvégén két egykori legendás mester hagyatékát tekinthették meg az érdeklődők

Az elmúlt hétvégén egyfajta időutazásnak lehettek részesei mindazok, akik ellátogattak Zentán, a Régi Mesterségek Háza által szervezett nyílt hétvégére, és megtekintették a kiállítás gyűjteményét, ezen belül is Tóth Bojnik Géza egykori zentai kovácsmester és Kapás Sándor szódamester műhelyeinek felszerelését.

Kapás Sándor szódaüzeme (Fotó: Horváth Zsolt)

Kapás Sándor szódaüzeme (Fotó: Horváth Zsolt)

Kapás Jolánka Pecze Árpádnak mesél a szikvizes mester elődjéről (Fotó: Horváth Zsolt)

Kapás Jolánka Pecze Árpádnak mesél a szikvizes mester elődjéről (Fotó: Horváth Zsolt)

Tóth Bojnik Géza kovácsműhelyének a felszerelései (Fotó: Horváth Zsolt)

Tóth Bojnik Géza kovácsműhelyének a felszerelései (Fotó: Horváth Zsolt)

Kapás Sándor mellszobra. Az alkotást Tóth István világhírű zentai származású szobrászművész készítette (Fotó: Horváth Zsolt)

Kapás Sándor mellszobra. Az alkotást Tóth István világhírű zentai származású szobrászművész készítette (Fotó: Horváth Zsolt)

– Óriási szerencsém, hogy abban az időben is éltem, amikor a mesteremberek még javában dolgoztak – mesélte Pecze Árpád, a gyűjtemény alapítója. Hozzáfűzte, hogy a múlt század hatvanas éveiben, az akkori Jugoszláviában még virágzott a kovács-, a cipész-, a szabómesterség, és voltak szódaüzemek is.

Tóth Bojnik Géza egyike volt a Tisza-parti város legendás mestereinek, aki még idős korában is rendkívül vitális volt.

– Az orvosok szerint nagyon jó reflexe volt, s a lovak patkolásakor nem volt szüksége sem segédre, sem pedig kalodára, hanem a ló rándulásáról pontosan tudta, hogy merre mozdul majd. Szépen meg tudta patkolni az állatokat – mesélte Árpád, ahogyan azt a történetet is, amikor Géza bácsi éppen két földművesnek élesítette az ekevasat, amit persze először fel kellett hevíteni. A földművesek közül az egyik, ahogyan figyelte a kovácsmester ténykedését, megjegyezte, hogy a felizzított ekevas biztosan jó meleg lehet. Erre Géza bácsi megjegyezte, hogy ha adnak neki egy százast, akkor megnyalja. Erre a fiatalbbik paraszt a zsebéhez kapott, kihúzott belőle egy százas bankót, mert lehetetlenség, hogy megnyalja a forró vasat. Erre a kovácsmester kezébe vette a bankjegyet, megnyalta és zsebre tette. A kovácsmesterhez hasonlóan Kapás Sándor szódamester is sokáig, kilencven éves koráig dolgozott. Pecze úr szerint nem igazán akarta átadni a fiának a szakmát. A szódaüzemet mégis Nándor nevű fia vette át, de Sándor bácsi még ekkor is rosszallóan vette tudomásul, hogy a cégtáblán az apja neve helyett a sajátját tüntette fel.

– A múlt század ötvenes éveinek a végén a nagytata már nem nagyon bírta az iramot, az anyósom többször megemlítette neki, hogy a cégtáblát ki kellene cserélni – mesélte Kapás Jolánka, a szikvizes leszármazottja, aki vasárnap úgyszintén ellátogatott a nyílt hétvégére. Hozzáfűzte, hogy az öreg szikvizes hallani sem akart erről. A cégtáblát végül titokban cserélték le, viszont az akkor kilencedik évtizedéhez közeledő szikvízmester észrevette a „turpisságot”, s dühében felemelt egy, az udvaron heverő ablakkeretet, hogy hozzávágja Jolánka anyósához, akinek szerencséje volt, hogy időben elugrott előle, s a keret nem találta el.

Kapásék első szódaüzeme egyébként a jelenlegi Idea bevásárlóközpont helyén lévő egykori nagy zsidó házban volt. A pályafutását úgyszintén kovácsként kezdő Sándort zentai zsidók beszélték rá, hogy indítsa el szikvíz üzemét.

– Jó barátai voltak. Megkérdezték tőle, hogy van-e sárgája, mert ha van, akkor ő adja a pénzt a vállalkozáshoz, a zsidók pedig az eszet, s felépítették az üzemet, amelynek a bevételét elosztották egymás között – emlékezett vissza Jolánka, aki elmondta, hogy a szódaüzemben két váltásban dolgoztak, s négy lovaskocsival szállítottak naponta.

A két legendás mester műhelye mellett a szombaton és vasárnap érkező csoportok természetesen a térségben egyedülálló gyűjtemény többi darabját is megtekintették.

Az 1943-ban elhunyt dr. Milivoj Borđoški neves zentai orvos, kórházigazgató egykori házában lévő gyűjteményt 1985-ben Pecze Árpád alapította, aki munkájából kifolyólag a világ számos országába ellátogatott, és szabadidejében bejárta az adott országokban lévő műszaki múzeumokat. E látogatások során döbbent rá, hogy tájékunkon, a nagyvárosokban nincs hasonló jellegű gyűjtemény, ezért úgy döntött, hogy létrehoz egy vajdasági jellegű műszaki múzeumot. A gyűjteményben egyébként mintegy húsz régi mesterség van képviselve, az ide látogatók számtalan olyan ritkaságnak számító eszközt, berendezést tekinthetnek meg, amelyek egykoron őseink által használatosak voltak, manapság pedig felidézik azokat a mesterségeket, amelyek idővel teljesen vagy részben eltűntek.

A kiállítás minden nap (hétvégén is) bármely napaszakban megtekinthető, csupán egy nappal kell előre bejelenteni látogatási szándékukat a 063 896 4780-as telefonszámon.

Korabeli szódás és üdítőitalos üvegek (Fotó: Horváth Zsolt)

Korabeli szódás és üdítőitalos üvegek (Fotó: Horváth Zsolt)

Fegyvergyűjtemény (Fotó: Horváth Zsolt)

Fegyvergyűjtemény (Fotó: Horváth Zsolt)

Pipatórium (Fotó: Horváth Zsolt)

Pipatórium (Fotó: Horváth Zsolt)

A kovács cégére (Fotó: Horváth Zsolt)

A kovács cégére (Fotó: Horváth Zsolt)

Letűnt idők lenyomata (Fotó: Horváth Zsolt)

Letűnt idők lenyomata (Fotó: Horváth Zsolt)